Lélektükör (részletek)

Ez egy eddig befejezetlen, átírásra szoruló történetem. Tegnap elolvastam az egészet, hát bizony van rajta mit csiszolni :)


" Oh bárcsak tudnám ki vagyok a maszk alatt? Már annyira hozzám nőtt, hogy talán levetni sem tudom..."

"Kíra is ilyennek látta a jövőjét... sötétnek, kiszámíthatatlannak és kilátástalannak. Az élete megcsömörlött, a lelke a kétségbeesés mély mocsarába süllyedt, ahonnan talán nincs menekvés... örökre csak egy báb lesz, önön lelkének, agyának, szívének fogja. Akart valamit, amit feldúlja az életét, de nem akart abba a szakadékba rohanni, aminek már amúgy is a szélén imbolygott. Még kapaszkodott.. ha csak egy szalmaszálba is, de kapaszkodott a régi életébe. Vágyott a normálisra, pedig ő korántsem volt az... A normális élete, csak a látszat volt, ami mint egy nagy, meleg takaró elfedte a sötét és rideg valóságot. Azt ami hideg, mint egy sírbolt és sötét, mint a csillagtalan éjszaka. Sosem tudhatjuk, hogy az az út, amin elindultunk tényleg előre visz vagy csak körbe-körbe forgunk, ön magunk csapdájába zárva. Mindig két ajtó van, mindig két út, hogy rossz fele megyünk, talán sosem vesszük észre... de mindig van választás..."

"haldoklott.. átváltozott... megszületet... A benne lévő ember meghalt... a teste átváltozott... a benne lévő szörnyeteg a világra született..."

"Fájdalom... sötétség...fény... gonoszság... jóság... rabság... szabadság... boldogság... küzdelem... akarat... álmok... vágyak... szerelem... szeretet... gyűlölet... múlt... jövő... jelen... Apró darabjai az életünknek... Kíra életének is... (...)
Önmaga akart lenni, minden eddig elnyomott képességével együtt... Az a Kíra Dred akart lenni, akire a nagymamája büszke lenne... Hirtelen a lány jelent meg a tükörből
- Annak a Kírának én is része vagyok! A nevem vérszomj!- majd egy hófehér ruhás jelent meg mellette
- Ahogy én is! A nevem: Bizalom!"

Mindig jön valaki, aki megváltoztatja az életed, de hogy a mennybe juttat, vagy a pokolba taszít... nem tudhatod... csak reménykedsz, hogy az élet nem csesz ki veled még egyszer...

"A fürdőajtó nyitva volt, egy gyenge, árva fénysugár végig táncolt a tükrön... Az üvegen egyetlen karcolás sem volt, hiszen a lélek, akit védett, még élt... igaz egyenes úton haladt a pokol legmélyebb bugyra felé, de... az út mindig kanyargós, tele elágazással és zsákutcával. Még nem vesztette el teljesen a lelket, aki egyben tartja..."

" - Ha itt erős vagy, kint is erős vagy!- mondta Kíra- Nem adhatod fel ilyen könnyen! Nem ezek a falak adnak neked erőt, hanem a szíved! Ha tényleg legyőzted magad, kint is győzedelmeskedsz! Gyere ki velem a világba Iván! Érezd mindazt, amit a világ adhat neked! Mikor láttad utoljára a holdat és a csillagokat? Mikor érezted a vizes fű illatát? Mikor érezted utoljár a szellőt, ahogy végigsimít az arcodon és belekap a hajadba? Milyen jó beleugrani a pocsolyákba... elfeküdni a fűben és sétálni az utcán! Én még emlékszem milyen embernek lenni és soha, de soha nem fogom elfelejteni vagy feladni!"
"Kíra csak mosolygott és engedte, hogy a férfi megcsókolja, majd szorosan magához ölelje. Nézett át a válla fölött és undorodott saját magától. "Iván szerelmes belém, én pedig ezt kihasználom! Nem szeretem és nem is fogom soha, mégis felhasználom, hogy eltűnhessek innen! Mikor lett belőlem egy ilyen... egy ilyen... hányni lenne kedvem saját magamtól. El kellene mondanom neki, hogy nem érzek iránta semmit... de ha ezt megteszem, soha nem jutok ki innen. Izidor itt fog tartani, mást meg nem tudok rávenni, hogy esetleg 1-2 órára egyedül lehessek csak Ivánt, mert szeret... Felakarom adni az egyetlen esélyem a szabadulásra, csak mert nem tetszik nekem Iván? Tudom, hogy bunkóság ezt csinálni de... az életemről va szó! Én itt megőrülök! Falak... falak... ugyanazok az emberek... a fájdalom emlékképei egyes szobáknál... fájdalom üvöltések az újaktól... én ezt nem bírom! De vajon rossz vagyok e attól, hogy valakit abban a hitben tartok jó vele és nekem is előnyöm származik belőle? Önző vagyok e amiatt, hogy neki boldogságot okozok a hazugsággal és nekem is jó lesz? Nem, nem fogok most bármit is mondani arról, hogy nem vagyok szerelmes belé... nem teszem tönkre az életem miatta! Ennyit egy pasi sem ér meg! Ez a én életem... azt teszek, amit akarok és mostantól ha kell mindenkin áttaposok! Nincsen az a rendes Kíra, aki mindent magára vállal és mindent elvisel! Szabad leszek és Ivánnal együtt... egyelőre..."
"És már megint bunkó voltál, te hülye! Miért nem bírom ki szex nélkül? Miért keresek mindig más lányt? Jaj, tudod te azt nagyon jól, félsz megállapodni, félsz, hogy valakihez közel kerülsz, félsz, hogy valakivel nem csak szex lesz... Amióta csak átváltoztál élvezed az élet kínálta lehetőségeket, sosem lesz ez másképp! De kellene, hogy másképp legyen!- felállt és mászkálni kezdett a kicsi szobában - Vámpírok élete a kezemben nyugszik, én meg elhanyagolom őket! A harc kezd kiélesedni és nincs semmink, hogy szembeszálljunk velük, mert Én, nem törődöm velük, pedig ez lenne a dolgom... ezzel bíztak meg! A fenébe is Dara nagyon jól tudta, hogy a szívem nem hagyja, hogy emberek vagy vámpírok haljanak meg a vezetésem alatt... Na jó, innentől más lesz!"

"- Nicsak Izidor kiengedte egyedül az aranymadárkáját!- szólalt meg az árny. (...)
 - Te meg ki a fene vagy?- kérdezte Kíra és még jobban megszorította a kés markolatát
 - Izidor nem mesélt rólam? Csodálkozom! A nevem Demetrius!- leemelte láthatatlan kalapját és meghajolt- Kíra Dred ugyebár?
 - Honnan tudod a nevem?- vetett rá óvatos pillantást a lány
 - Sok mindent tudok rólad, Kíra!- a következő pillanatban már a lány előtt állt- Kivülálló lettél szegény madárkám!- megsimogatta az arcár, majd megfogta az állát- Bárcsak előtt találtunk volna rád, mint ő! Nem jó ez neked!- Kíra dühösen elütötte a kezét
 - Engem te ne taperolj! És mégis mi a fenéről beszélsz? Te nem vagy kivülálló!- jelentette ki Kíra- Akkor bizonyára a bukottak közé tartozol!
 - Bukottak?- nevetett fel Demetrius- Ez jó! Ha neked ez a megnevezés megfelel, akkor igen a bukottak közé tartozom, sőt a körzet vezetője vagyok, szolgálatodra!
 (...)
 - Várj!- pördült meg Kíra, Demetrius kiváncsi tekintettel fordult hátra- Veled megyek!- és határozott léptekkel odasétált a fiúhoz
 - A kíváncsiság hajt vagy az, hogy csorba esik a büszkeségeden? Vagy csak nem akarod beismerni, hogy Izidor irányít?- kérdezte a fiú, mire Kíra a szemébe nézett
 - Neked nem mindegy? Megyünk vagy sem?
- Nekem bogaram teljesen mindegy!"

"- Azért akarok segíteni, hogy ne szenvedj tovább! Látszik, hogy felemészt!- a lány nem szólt semmit csak a colat lötyögtette, ami a pohara alján maradt. Nem szólt, mert a lelke legmélyén igazat adott a fiúnak, pedig tudta nem kellene. Csak a kíváncsiság és az, hogy bebizonyítsa, hogy nem irányítsák hozta ide. De a csók után és az, hogy Demetrius tudja, mit érez megváltoztatta a helyzetet. Mert végre azt érezte talált valakit, aki megérti és érti mi az, amin keresztül megy. A csók meg túl jó volt ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyja. "Nem kellene ebbe belebonyolódnom, de igazából már mindegy, ezen már túl vagyunk! Túl vonzó az ajánlat, amit a fiú a szemem előtt lobogtat! Túl jó! Mi van, ha csak szórakozik és csak az alkalomra vár, hogy megölhessen? De akkor meg minek szórakozik azzal, hogy ide hoz beszélget velem, megetet...? Ennek így semmi értelme! Már az utcán simán kinyírhattak volna a társával... Mégis idehozott és azt bizonygatja, hogy segíteni akar... őszintének tűnik és ez zavar... összezavart! Nagyon jó!"
 (...)
 - Innen már tudom egyedül is! A társam már kereshet! Nem ígérem, hogy már a jövő héten, de igyekszem minél előbb eltűnni újra!- mondta Kíra
 - Rendben Tudod, hogy hol a klub, bármikor jöhetsz, csak hivatkozz rám!- mondta Demetrius, aztán csak nézték egymást
 - Mindenkit megcsókolsz az első találkozásnál?- csúszott ki a lány száján. A fiú elmosolyodott majd a kezébe foga a lány arcát
 - Csak azt, aki megérdemli!- suttogta, majd a lány szájához közeledett mégis csak az arcára adott puszit."

" - Mindjárt...- suttogta és lehunyta a szemét- Már csak pár óra és szabadulok!- de ahelyett, hogy a várost képzelte volna maga elé, ahogy eddig, most Demetriust látta. Túl élesen, túl intenzíven, szinte már az hitte itt van vele a szobában. A képe túlságosan is beleégette a retinájába, a csókja pedig az agyába. "Miért pont ő? Miért nem Ivánba szerettem bele? Sokkal egyszerűbb lenne az életem... Igen szembe kell néznem azzal, hogy szerelmes vagyok... Demetriusba... egy bukottba... az ellenségbe... A francba ez nem egy elbaszott Rómeo és Júlia történet! Ez az életem! Talán hagynom kellene a fenébe és a közelébe se menni... De hiányzik, nem csak ő, hanem az is, amit képvisel! Demetrius úgy lépett be az életembe, mint a jövő hírnöke, ahogy annak idején Izidor... aztán abból is mi lett... Esküszöm megdögleni lenne jó! Akkor nem kellene azon gondolkodnom, mit csináljak! Nem kellene választanom két élet közül, úgy, hogy azt se tudom melyik a jobb..."


„- Azt mondtad gyenge vagyok!- mondta Kíra hidegen és elhúzta a kezét, mikor a fiú érte nyúlt- Ne nyalj most nekem, te is ki akarsz használni!
-Én ilyet egy szóval sem mondtam!- tiltakozott Demetrius
- Nem mondtad, de gondoltál rá! Épp eleget szenvedtem és harcoltam az életemben, hogy ne nevezhess gyengének! Sose voltam és sose leszek az!- kiabálta Kíra- Semmit sem tudsz rólam, de máris elkönyveltél valaminek! Ha kell bebizonyítom, hogy nem vagyok az! Tudok harcolni és nem tudsz megtörni!- a fiú nem szólt semmit csak nézett rá mosolyogva- Te meg mi a francot mosolyogsz?
- Édes vagy mikor dühöngsz!- mondta Demetrius. Kíra kinyitotta a száját, majd becsukta. Nem akarta a fiú orrára kötni, hogy jól esett neki a bók
- Ne most bókolj nekem, a fenébe is!- mondta Kíra- Most épp dühös vagyok rád!
- Igazad van, fenébe a bókokkal!- a következő pillanatban már a lány előtt állt, magához húzta és szenvedélyesen megcsókolta. Kíra se tétovázott egyből visszacsókolt. Mindkettejükben úgy lobbant fel a vágy, mint amikor az olajat öntenek a tűzre. Forró… szenvedélyesen… fájón… új életet lehelt mindkettejükbe… Testük szenvedélyesen vágyott a másik testére. Arra, hogy ne csak itt álljanak, hanem hogy letépve egymásról a ruhákat az ágyra omoljanak. Kíra agyában túl élesek voltak a képek és mikor a fiú finoman megszívta az ajkát felnyögött. Végül levegő után kapkodva szakadtak el egymástól ajkaik
- Nem… kellene ezt csinálnunk!- suttogta Kíra a fiú szájába
- Valóban…- suttogta Demetrius- Nem lenne szabad ilyen közel kerülnünk egymáshoz, de… túl vadító vagy…- újra megcsókolta, de most finoman és gyengéden
- Te meg akarsz öriteni engem!- mondta Kíra elfúló hangon és homlokát a fiúénak döntötte
- Nem kell belekeveredned a háborúba Kíra!- mondta Demetrius és megsimogatta a derekát- Én is túl mélyen vagyok már benne!- a lány pár percig hallgatott
- Megteszem!- mondta aztán határozottan- Leszek beépült! Megteszem nektek!
- De nem szük…- kezdte Demetrius, de a lány a szájára tette az ujját
- De szükséges! Ez nálam lelkiismereti kérdés! Segítenem kell annak a fiúnak meg akik még ott vannak. Megszakad a szívem, ha úgy halna meg. hogy nem segítettem! Azt nem bírnám ki!- a fiú erre homlokon csókolta
- Nagyon bátor vagy!- Kíra felnevetett
- Inkább őrült! De egyszer élünk!

9. fejezet 
„- Bukott! Tudja, hogy menekülhet meg!- felelte Izidor
-És neked ennyi elég?- fakadt ki Kíra, mire a férfi megragadta és a falhoz nyomta teljes erőből. Kíra lélegzete mind a megdöbbenéstől, mind az erőtől elakadt.
- Talán kételkedsz a döntéseimben, a szabályaimban? Mert ha igen, akkor bekerülsz a fiú mellé! Nekem te nem mondhatsz ellent, Kíra! Nem teheted!- minden egyes mondatnál a falhoz vágta a lányt… újra és újra – Te mellettem kell, hogy legyél!
- Megtennéd, hogy nem passzírozol bele a falba?- kérdezte Kíra halkan- És jobb lenne, ha te is kordában tudnád tartani a vérszomjad!- a férfi pislogott egyet, majd pofon vágta a lányt. Kíra kiköpte a vért, majd Izidorra nézett. Most legszívesebben elengedte volna a vérszomjat, hogy tépje darabokra, de türtőztette magát- Engedj el Izidor! Most!- mondta Kíra jegesen- Még mindig nem vagy az apám! Se a jóisten! Szóval vedd le rólam a vértől ragacsos kezed!!
(…)
-Kíra!- dörrentett rá dühösen- Beszélnünk kell! Most!
- Én pedig nem akarok és nem is fogok beszélni veled!- mondta Kíra és szembefordult a főnökével. A társai döbbenten felhördültek, Iván a fejét rázta
- Nem kértelek Kíra, hanem parancsoltam!- jelentette ki Izidor- Gyere ide!- Kíra végül odament, de pár lépésre megállt tőle- Nem szeretném, ha ma kimennél az utcára! Képes vagy butaságot csinálni, mert gondolsz valamit, ami nem igaz!
- Persze mert képzelődni szoktam! Láttam, amit láttam és te is megtetted, amit tettél! Semmi hülyeséget nem fogok csinálni!- mondta Kíra- Nem leszek öngyilkos, ne aggódj! Úgyis Ivánnal leszek!- ezzel megfordult és elindult, de Izidor elkapta a kezét. Kíra megdermedt, keze ökölbe szorult
- Nem az öngyilkosságról van szó Kíra! Van odakint más is, ami veszélyes!
- Vedd. Le. Rólam. A. Kezed!- mondta Kíra minden egyes szót kihangsúlyozva, majd megpördült és Izidor szemébe nézett- Én ma kimegyek innen, és nem fogsz benne megakadályozni! Nem tudsz! Nem vagyok sem a szolgád, sem a kutyád!Én élek és létezem, ahogy én gondolom, nem ahogy te akarod! Szóval engedj el! Most!- a csarnokban síri csend volt. Izidor döbbenten nézett a lányra, aki végül kitépte magát a kezei közül és elindult az ajtóhoz."


11. fejezet
 
(…) És ti? Mi van köztetek Demetriussal?- Kíra elpirult és tovább szürcsölt- Naa??
-Semmi!- mondta Kíra- Csak úgy vagyunk! Segít nekem és ennyi!
- Perszeee! Az én nagyanyám pedig páva volt!- mondta Sti- Nekem ne hazudj, mindenki látja ami köztetek zajlik! Valld be, hogy van köztetek valami!
- Tisztázzuk, nálam van valami, hogy nála mi van arról fogalmam sincs- vont vállat Kíra és széttárta a kezét- Nem égetem le magam!
- Demetrius senki iránt nem érez semmit!- jegyezte meg Liz- Ő csak megdugni képes a csajokat! Annál tovább senkinél sem megy!
- Mi van?- fordult felé Kíra- Te meg miről beszélsz?
- Na, ne dumáld be nekem, hogy még nem voltatok együtt?- gúnyolódott Liz, Kíra a fejét rázta- Heh, látszik…. különben már rég kidobott volna, mert ő nem bízik senkiben!- ezzel megfordult és elmasírozott
- Őszintén… Liz miről beszélt!- fordult Kíra vissza Adam és Sti felé
- Ne is törődj vele!- legyintett Adam- Egyszer összefeküdtek Demetriussal, de csak egy éjszakára. Liz azt hitte több lesz belőle, de koppant és most nem képes normálisan viselkedni a közelébe.
(…)
-Ha néha kinyitnád a szemed és nem csak azzal foglalkoznál, hogy neked jó legyen teljesen máshogy viszonyulnának hozzád. Itt téged nagyon sokan szeretnek és felnéznek rád, te meg… csak a fontos, hogy egyedül lehess a világodban! Nem fogod fel, hogy így sohasem győzhetsz? Egy önző dög vagy…
- Ez nem igaz!- tiltakozott Demetrius- Semmit sem tudsz rólam!
- És vajon miért?- érdeklődött Kíra- Mert nem mondasz senkinek semmit! Csöndben vagy, hallgatsz és nem adod ki magad! Hol a bizalom Demetrius? Hogy bízol meg az embereidben? Vagy jobb szeretsz egyedül meghalni?
- Mindenki, akiben megbíztam vagy elárult, vagy meghalt!- mondta Demetrius hidegen- Úgy ítélsz meg, hogy nem is ismersz!
- Ilyen szituációban már voltunk, csak akkor fordított volt a helyzet… De eddig sem rajtam múlt, hogy megismerjelek!- fonta karba a kezét Kíra- Izidor is pont ilyen! Senki sem tud róla semmit, senkiben se bízik…
- Nem vagyok olyan, mint Izidor!- üvöltötte Demetrius- Ne merj még egyszer ahhoz a szörnyeteghez hasonlítani!
- Mert mi lesz? Talán felpofozol, mint ő? (…)

(…)Na mi van? Kötözködik a vérszomj? Talán mégse tökéletes a módszered!
-Most meg milyen kritikus lettél! Talán Izidoré jobb volt? Mondd, csak kinek a pártján állsz egyáltalán?- lépett vissza Demetrius - Te is olyan vagy, mint a többi, aki azért jött, hogy Izidornak jelentsen? Már te is az övé vagy?- Kíra talán félre értette a fiú utalását vagy csak észhez akarta téríteni, de akkora pofont lekevert neki, hogy meglátszott a keze nyoma. Az döbbenten elhallgatott és csak pislogott
-A te oldaladon állok,te barom!- kiáltott rá Kíra elcsukló hangon. Könnyei fátylán át nézett a fiú nagy zöldes-kék szemébe. – Ha néha nem csak a paranoiáddal foglalkoznál, észrevennéd mi van a szememben! De végeztem veled! Soha többi nem látsz!- ezzel megfordult és felemelt fejjel elhagyta a szobát. Az ajtó becsapódott mögötte egyedül hagyva Demetriust a csöndben. Még mindig ott állt, ahol Kíra felpofozta. Az arca égett, Kíra minden egyes ujját érezte. Csak bámult a csukott ajtóra és a lány szavai visszahangzottak a fejében. „A fenébe… a jó büdös fenébe…”
(…)
Felismerte Demetrius lépteit a háta mögött, de nem állt meg, végül a fiú elé vágott. Így a karjaiban kötött ki. Kíra dühösen ellökte magától.
-Még egy pofont akarsz Demetrius?- kérdezte- Mert megkaphatod!
-Kíra hallgass végig! Bocsánatot akarok kérni! A fenébe is igazad volt! Mindenben!- mondta Demetrius - Nem kellene ilyennek lennem, de hidd, el megvan az okom, amiért így viselkedem!
-Végre, hogy rájöttél!- vágott vissza Kíra- Ennyit akartál mondani? Akkor, szia!-el akart menni a fiú mellett, de az elkapta a derekát- Engedj el!
-Nem akarom, hogy többé ne gyere ide Kíra! A fenébe is, fontos vagy nekem! Jobban, mint eddig bárki! Azt akarom, hogy minden éjjel itt legyél, ahogy eddig! És azért nem beszéltem eddig a főnökéknek rólad, mert félek, hogy elvinnének innen!- hadarta egy szuszra Demetrius - És minden egyes szavadat megérdemeltem, ahogy a pofont is!- Kíra pár percig csak nézett rá
-Szóval nem vagyok olyan, mint a többi lány, akikkel eddig dolgod volt?- kérdezte halkan és már nem akarta, hogy a fiú elengedje
-Sosem voltál olyan… fényévekre vagy tőlük!- mondta Demetrius, Kíra szó nélkül átlépte a köztük lévő távolságot és szorosan a fiúhoz simult- Te más vagy… te elindítottál bennem valamit, amit már rég nem éreztem! (…)

„Mélyen belélegezte az illatát, érezte lélegezni, hallotta dobogni a szívét. Már csak egy valami hiányzott, hogy az összes érzékszerve rá figyeljen… hogy érezze az ízét. Lehajtott a fejét és a szájával a lány száját kereste. Ajkuk édes, forró csókban forrt össze. Az agyuk kikapcsolt és minden más is, csak az érzékszerveik maradtak bekapcsolva, de azok teljes fokozaton. Nem figyeltek semmi másra, csak egymásra. Nyelvük vad táncot járt, testük a másikéra vágyott. Mikor elszakadtak egymástól, alig kaptak levegőt és a falnál kötöttek ki a csók közben. Kíra a hideg falnak döntötte a fejét és a fiúre nézett
-Azt hiszem ez már több mint barátság!- szólalt meg, mire Demetrius elmosolyodott, arcán apró gödröcskék jelentek meg, amitől elállt a lány lélegzete
-Ez már régen nem barátság! Már nagyon régóta!
-Csak mind a ketten gyávák voltunk bármit is mondani!- mondta Kíra, fogta meg a fiú kezét- Nekem ez tetszik!- emelte fel a kezüket - Nagyon is!
- Nekem is!- mondta Demetrius - Szerintem jó ez így!"

12. fejezet

„ – Izidor… beszélnünk kell!- a férfi megtorpant, majd az alakhoz fordult, aki az árnyékban állt. „Ne! Ne-ne! Csak ezt ne!” Sikított Kíra agyában egy hang
-Mégis ki vagy te? És miről kellene beszélnünk?- kérdezte Izidor
- A nevem nem igazán fontos, de az igen, hogy Bukott vagyok!- mondta az árny. A férfi teste megfeszült, keze a késéhez csúszott- Nem! Nem harcolni jöttem! Fel akarom adni Demetrius-t! „Oh, Liz, te őrült!” sikította volna Kíra a lány arcába. Tudta, hogy ő az, pedig a lány csak most lépett ki a halvány fénybe. Kíra még jobban az arcába húzta a kapucnit és a zsebébe süllyesztette a kezét, hogy a csaj még véletlenül se ismerje fel. „Ha képes feladni Demetrius-t, engem is képes! És nem biztos, hogy Izidor nem hiszi el neki!”
- Demetrius-t? Nekem?- kérdezte Izidor- Miért?
- Az had legyen az én titkom! Kell vagy sem?- gyújtott cigarettára Liz. „ Mert egy féltékeny kis hülye vagy, Liz! Féltékeny és önző!”
- Nem bízom benned!- jelentette ki Izidor. Liz erre felnevetett
- Ki kérte, hogy bízzál bennem? Ezüst tálcán nyújtom át neked Demetrius-t Inkább ezzel foglalkozz és ne a bizalommal.
- De miért?- kérdezte újra Izidor. „Na, erre én is kíváncsi vagyok! Ha miattam…”
- Tett valamit, amit nem kellett volna, ennyi! Velem, nem lehet szórakozni!- morogta Liz és egy pillanatra elöntötte a düh, de visszanyerte önuralmát- Ám kérek érte valamit! Segítesz eltűnni innen és védelmet kapok!
- Nem túlzol és csöppet? Ennyire nem fontos Demetrius!
- Dehogynem!- mosolygott mindentudón Liz- Lehet, hogy a Kívülállóknak nem, de neked igen!- Kíra figyelte, hogy Izidor arcán megrándul egy izom.
- Miért higgyem el neked, mindezt? Demetrius nem hülye!
- Ahogy te sem… az alma nem esik messze a fájától!- mosolygott Liz gonoszan- De ne térjünk el a tárgytól! Átadom neked Demetrius-t, azt csinálsz vele, amit akarsz, tőlem meg is ölheted, engem pedig elengedsz! Na?
- Gyanús vagy, de…- kezdett bele Izidor, pár másodpercig hallgatott majd felsóhajtott- Mint főnök el kell fogadnom, minden olyan ajánlatott, ami győzelemhez vezethet minket vagy rendben!- Liz elmosolyodott és kifújta a füstöt. Kíra nyugodtan, szinte láthatatlanul állt, az agyában azonban totális káosz volt és egy mondat villogott az agyában „A kurva életbe!”
- Jó vezető vagy, mint Demetrius, bár… apja fia!- Kíra felkapta a fejét és csak pislogott. „Hogy mi? Most arra utalt, hogy… Izidor Demetrius apja?”


13. fejezet

„ Elnézte a lány arcát és még neki is furcsa volt, amit érzett. „Szeretem ezt a lányt… még annyira naiv, annyira tiszta, de mégis erős és kitartó. Képes harcolni és nekem ez a fontos. Nem szeretem az olyanokat, akik csak ülnek és lógatják a lábukat. Mivel vezető vagyok, vezér személyiségű lány kell mellém. Kíra pedig okos, közvetlen, kedves, de ha valaki ellene van, vagy bunkó vele, megvédi magát. És szép… nagyon szép. Imádom a vörös haját, a zöld szemét, a pisze orrát és az arcvonalát. A hangja egyszerűen megremegtet bennem valamit… a nyaka pedig áh… Én tényleg szerelmes vagyok és ez nyálas… én férfi vagyok! Nem kellene semmi olyat csinálnom, amitől gyengének tűnök! Nem lenne szabad, de mégis, bármit kérne tőlem Kíra megtenném!” Figyelte ahogy a lány lehunyta a szemét és egy kósza könnycsepp legördült az arcán. Egy pillanatra megült az állán, majd lezuhant a párnára. Demetrius szeme elkerekedett, majd magához szorította a lányt
- Mi a baj? Rossz volt?- a lány hevesen rázni kezdte a fejét, forró könnyei égették a fiú bőrét. Úgy érezte egészen a szívéig marnak a lány könnyei. Tudta, hogy nem azért sír mert boldog, akkor nem remegett volna ennyire a karjaiban- Akkor? Mondd, el kérlek! Én vagyok az oka?
(…)
- Most Liz-en gondolkodtam!- mondta Kíra és hátradőlt. Mélyen belefúrta magát a fiú karjaiba- Komolyan képes lenne rá, hogy eláruljon minket? Csak azért, mert féltékeny rám? Képes megölni minket?
- Nem tudom! A féltékeny emberek sok hülyeségre képesek!- válaszolta Demetrius. Öngyújtó sercent, mire Kíra felkapta a fejét. A fiú kifújta a füstöt- Mi van?
- Minek szívod azt a szart? Mi a jó benne?
- Koporsószög! Nem mindegy, úgy se halok bele!- vont vállat Demetrius- Amúgy meg lenyugtat, ideges vagyok, hogy jön a főnök!
- Köszönöm, hogy megosztod velem ezt a közérdekű információt!- mosolygott a lány- De lenne egy kérdésem… Mikor akartad ezt közölni velem?- csapta fejbe a párnával- Amikor már itt van?- addig csapkodta, amíg a fiú el nem kapta és le nem szorította az ágyra. A lány pillanatra megdöbbent, de mikor látta, hogy Demetrius elégedetten vigyorog morcosan nézett rá
- Tisztázzuk babám! Itt én vagyok a főnök! És az erősebb!
- Nekem meg van két jó térdem, amivel pont „jó” helyen tudlak eltalálni! Amúgy a mi kapcsolatunkban nem te vagy!- vigyorgott Kíra- Tudom hol vagy érzékeny!
- Ezért szeretlek téged!- mondta a fiú- Nem vagy te gyenge, irányítható! És nagyon szeretném folytatni, amit az előbb elkezdtünk, de fel kell kelnünk és össze kell készülődnünk, szóval hol a ruhám?
- Én tudjam?- színlelt döbbenetet Kíra- Én nem bántottam!...   

14. fejezetˇ

 " A sötétítő függöny csak félig volt behúzva, így tökéletes kilátás nyílt az ágyra. Ahol olyat látott, amit nem akart. Demetrius és Kíra éppen ekkor omlottak egymást falva az ágyra. A fa nagyot reccsent, amikor a két test ránehezedett. Gyorsan szabadultak meg a ruháiktól, míg végül a két forró test egymáshoz simulhatott. Iván nyelt egy nagyot, mikor meglátta a lányt mesztelenül. Elnézte lapos hasát, formás melleit, a csípőjét... azt, ami más testéhez kapcsolódott. Ez a dolog a szívébe mart. Az a lány akit mindennél jobban szeretett, most más karjaiban fekszik... és élvezi. Még a falakon keresztül is hallotta élvezet nyögéseit. Az pedig még jobban fájt neki, hogy Demetriusal csalja."
" - Akkor mi a baj?
 - Zavar, hogy Ivánnak hazudnom kell!- bökte ki Kíra- Iván... rendes ember, csak rossz oldalon áll! Szerelmes belém és szar érzés a szemébe nézni, amikor hazudok! Rühellem ,hogy játszom vele! Ő az egyetlen, aki szó nélkül elenged ide... Annyiszor böktem már ki majdnem, de minden meggondoltam magam! Mi van ha elmondja Izidornak?
 - Képes lenne feladni téged?- kérdezte elgondolkodva Demetrius
 - Nem, tudom, hű Izidorhoz! Nem tudom, hogy a szerelme vagy a hűsége a nagyobb! Nem merem elmondtani neki!- mondta Kíra- Félek!
 - Értem! Már szervezem, hogyan hozzuk ki onnan őket, de idő kell!- mondta Demetrius- Utána, ígérem szabad leszel, oda mész ahova csak szeretnél!
 - De csakis veled Dem! Mindegy, hogy itt vagy máshol, csak veled lehessek!- mosolygott Kíra- Érted még a szabadságról is lemondok!
 - Oh, egyetlen Kíra-m édes vagy!"
 
 "- Látom, hogy nem szeretsz engem Kíra, a szíved mér másé és nekem ezt el kell fogadnom! Nincs ezzel semmi gond, a szerelem néha elmúlik!- Kíra nyitotta a száját, de Iván a fejét rázta- Ne szólj, ne tiltakozz! Az a másik talán jobb nálam, talán rosszabb, de már nem az enyém a szerelmed!- a lány elfordította a tekintetét. Magában fogalmazta, hogy kérdezze meg, hogy most mi lesz velük és az utcán, de sehogy sem jött össze- Ne aggódj, kicsike, ezért nem fogom hagyni, hogy falak közé zárjon bárki is. Tudom, hogy megőrülnél, és a szíved szakadna meg!
 - Vagyis továbbra is együtt leszünk, kint az utcán?- kérdezte halkan a lány
 - Hát persze! Nem foglak nyomorba dönteni, pont azért mert én veled ellentétben szeretlek téged!- Kíra összerezzent, mert a bűntudat a szívébe mélyesztette a karmait. Nem állt szándékában tönkretenni a férfit, mégis ez lett a vége. A szívét helyezte a férfi az ő tenyerébe, amit ő durván darabokra tört és szétszórt a szélben. Egy kósza könnycsepp futott végig az arcán, amit Iván elmorzsolt- Ne sírj, kicsike, nem kell! A szívnek nem lehet parancsolni ezt mind jól tudjuk!
 - De bántalak!- suttogta Kíra- Sajnálom, teljes szívemből!
 - Ne tedd, Kíra! Fiatal vagy, élned kell és szeretned!- mondta Iván- Megőrzöm a titkunk, ne aggódj! Örökre!- a lány pityeregve bújt oda hozzá és ez most igazi ölelés volt. A szíve minden szeretet és kedvessége benne volt - Na, de Kíra, légy erős, ha ezt Izidor meglátja!- a lány dühösen letörölte a könnyeit
 - Bízom benned Iván! Teljes szívemből!"
"- Becsapott téged Iván! Kíra elárult minket és téged is!- mondta Bob- Hazudott mindenkinek! Összeszűrte a levet Demetrius-al, Bukott lett!
 - Tudom, hogy gyengéd szálak fűznek hozzá, de szembe kell néznünk a sötét valósággal! Kíra áruló és az árulókra büntetés vár!- szorította meg a vállát Izidor- Mindannyiunknak nehéz és fáj! Bíztunk benne!
 - De mi van, ha ez csak egy terv, amivel minket segít?- kérdezte Iván kétségbeesetten. Amit Izidor és Bob betudott annak, hogy a férfit lesokkolta Kíra árulása
 - Nem! Látszik rajta, hogy szerelmes abba a Bukottba! Biztosan ő segít a foglyoknak is odalent. Áruló és ezért bűnhődnie kell!- mondta dühösen Bob- Meg kellene halnia!
 - Hát most majd lesz kit ápolgatnia, már ha lesz ereje rá!- Iván nyelt egyet
 - Mégis mire készülsz főnök?
 - Végső csapást mérünk a Bukottakra, holnap este! Neked csak annyi lesz a dolgod, hogy Kíra-t itt tartod, amíg mi elintézzük a dolgokat!- felelt a kérdésére Izidor- Ezt tedd bele az italába kérlek!- nyújtott Iván-nak egy kis zacskó port
 - Meg akarod mérgezni Kíra-t? Ez őrültség, ne csináld!- ijedt meg Iván és nem nyúlt a zacskóért- Ne öld meg!
 - Nem akarom megölni!- csattant fel Izidor- Csak aludni fog, jó mélyen! Nem fog holnap este kijönni velünk, még a végén mindent tönkre tesz! Majd mi ezt intézzük! Neked csak ennyi a feladatod, nem nagy dolog ugye?- lógatta a zacskót, Iván orra előtt- Ugye?
 - Nem, nem nagy dolog!- suttogta a férfi és zacskóért nyúlt. Ujjai remegve zárultak a műanyag zacskó köré..."
15. fejezet…
„ A kétségbeesés és a düh vívott nagy csatát a lelkében. Düh fortyogott benne, mint a láva, ami kitörni készül a világba, de a kétségbeesés olykor megfagyasztotta ezt a lávát. Attól függött, Izidor-a és Ivánra vagy Demetriusra és a barátaira gondolt. A hűvös szél füst szagát hozta magával. Mikor rátért a Sírkert utcájára, megállt és sikítani lett volna kedve. Csönd volt. Már csak a füstölgő falak romjai álltak csöndben az esőben. Por és hamu maradt mindabból, ami tegnap még élettel és vidámsággal volt tele. Lihegve állt ott, ahol pár órával ezelőtt még a bár bejárata állt. Félelmetes, szinte horror filmbe illő romok között sétált, már amennyit látott belőlük a könnyein át.
-Semmi sem maradt! Minden elpusztult!- suttogta az éjszakának. Az éj azonban hallgatott. Őrizte a titkokat, a sajátját, Kíra-ét, mindenkiét. De választ sosem ad. Csak csöndesen figyel és hagyja a dolgokat a saját medrükben folyni.  Nem avatkozott bele semmibe. Talán épp azért hullajtja most is a könnyeit, mert tehetetlen volt és látott elpusztulni mindent. Beleérve Kíra titkos vágyát és az új élete alapjait.
(…)
Teste megfeszült, ahogy felállt és elkapta a felé lendülő kezet. Ám a következő pillanatban a másik oldalról kapott egy akkora ütést, hogy a porba zuhant és elharapta a nyelvét. Az arca bal fele fekete lett a hamutól, haja a szemébe hullott, de látta, hogy Izidor áll felette.
-Áruló vagy Kíra! Elárultál engem! Engem, aki megmentett attól a börtöntől, ami az életed volt!- mondta Izidor hidegen- Hálátlan… áruló…
- Gyilkos!- vágta oda Kíra- Nem megmentettél, hanem még mélyebb és sötétebb börtönbe zártál! Nem érzek hálát csak dühöt és gyűlöletet! Irántad és a Kívülállók iránt!- állt fel Kíra a földről, mire rögtön két fiú kapta el a karjait- Gyávák, talán féltek tőlem?- nevetett fel
- Fogd be a szád Kíra, mert esküszöm, hogy…- ragadta meg a lány nyakát Izidor
- Megölsz? Azt hiszed, félek a haláltól Izidor? Hát tévedsz!- mondta a férfi szemébe Kíra. „Nekem már olyan mindegy! Ha meghalok, hát meghalok, legalább nyugalmam lesz! Elég volt… elfáradtam! Legyen vége!” Sokáig néztek farkas szemet egymással, míg végül Izidor megszólalt, de olyan sötéten és fenyegetőn, hogy Kíra hátán végig futott a hideg
- Azt fogd kívánni bár megöltelek volna! „
„- Ne mesélj Kíra!- dörrentett rá Izidor. Arca alig pár centire volt a lányétól- Megmondtam, ha kitálalsz, nem kínozlak tovább! Van még rosszabb is a tarsolyomban.
-Nem tudok mást mondani, Izidor! Nem tudok többet! Megölhetsz, de akkor is ezt mondom!- vágta a képébe Kíra- És nem árulom el Demetrius-t, soha!- az ütés, amit kapott megint a kemény padlóra küldte.  Már egyszerűen nem érzett. Fájdalom tombolt az egész testében, egy ütés ide vagy oda már nem is volt fontos. Úgy érezte inkább meghalna, mint, hogy újra Izidor szolgája legyen. „Demetrius… ő is… lehet ő is meghalt… miért is éljek, ha ő már nem él? A szívem a Sírkerttel együtt égett porig!”
(…)
 – Sajnálom… az én hibám…- suttogta Kíra mire Sti és Dan felé fordult
-Miért lenne a te hibád?- hökkent meg Dan - Talán te mondtad el Izidornak, hogy hol a Sírkert?
- Nem, de engem követve tudták meg, hogy hol van…- mondta megtörten Kíra
- Ugyan, Kíra! Puszta véletlen, hogy követtek. Ezt senki sem tudhatta előre!- mondta Sti- Ezen kívül Liz is beszélt Izidorral, lehet elültette a bogarat a fülébe, hogy vétkes vagy aztán rád állított valakit. Nem szándékosan dobtál el minket.
- De közöm volt hozzá!- kiáltotta Kíra- Miattam vagyunk most itt.
- Kíra, fejezd be a hisztit!- szólt rá Dan - Ez benne volt a pakliban. Tudtuk és számoltunk vele, hogy követhetnek téged, csak arra nem számítottunk, hogy a Sírkertet felgyújtják. Nagyon sok ember halt meg abban a tűzben. Nem hittük, hogy Izidor megteszi.
- Számoltatok vele?- döbbent meg Kíra- Ti erre számítottatok?
- Elméletben igen, csak lépni nem tudtunk!- mondta Dan - Nem a te hibád volt. Szóval ne rágd magad!- a lány csak legyintett.
(…)
Ahogy megmozdult, hogy helyzetet váltson valami a csípőjéhez nyomódott a zsebében. Nagy fájdalmak árán kihalászta a gyűrűt a zsebéből. A halvány fényben szemügyre vette az ékszert. Az arany karikagyűrű vörös kővel valahonnan nagyon ismerős volt neki. Tudta, hogy már látta valahol, de nem tudta hol. Sokáig forgatta a kezében, azon gondolkodva felhúzza, vagy nem húzza. Végül aztán nem húzta, mert nem tudta Demetrius-nak mi köze az ékszerhez. Így aztán visszacsúsztatta a gyűrűt a zsebébe. Tenyerébe hajtotta a fejét és próbálta kizárni az agyából a fájdalmat. De hirtelen a másik kézfeje furcsán bizseregni kezdett. Kíra odakapta a tekintetét, mert azt hitte pókok mászkálnak rajta, amiktől irtózott. De amit látott az még jobban meglepte. A jobb kézfeje teljesen beleolvadt a sötétségbe. A fájdalma csillapodott és a feketeség, ami körülölelte a kezét egyre feljebb terjedt.
-Szűz anyám!- kiáltott fel Kíra
(…)
-Jól vagyok!- legyintett Kíra- Ti menjetek csak, majd utánatok megyek!
- Miért? Te hova mész?- döbbent meg Amy
- Vissza - jelentette ki Kíra és az épület felé fordult, de Szti elé állt.
- Mondd csak drága barátnőm, te meghibbantál?- ordított le a fejét Szti- Mi a francért mennél vissza? Most szabadultunk meg!
-   De Danny ott maradt!- vágott vissza Kíra- Nem fogom itt hagyni! Visszamegyek érte.
- Nem! Kíra, majd visszajövünk érte. Demetrius-al kifőzünk valami jó tervet és szabadítjuk. Most nincs se energiád, se erőd, se lélekjelenléted visszamenni!- mondta Szti- Nagyon szépen kérlek légy reális és ne rohanj fejjel a falnak.
- Csak azt teszem, amit a szívem súg!”

16.fejezet
„Igyekezett minél gyorsabban elhagyni ezt a helyet, ami annyi fájdalmat idéz. Ez viszont figyelmetlenné tette és neki rohant valakinek, ami hatására a sötétség szerte foszlott, a teste pedig a padlóra zuhant.
-Kíra?- mondta ki a nevét a férfi, mire a lány felkapta a fejét és Ivánnal találta szembe magát- Úristen, az arcod!- szörnyedt el a férfi és a kezét nyújtotta volt társának, de ő ellökte. Saját maga állt fel, segítség nélkül és ha a szeme két éles tőr lett volna, Iván már rég holtan feküdne a padlón- Nem én voltam!- jelentette ki mindjárt- Nem én mondtam el, hogy…
- Már nem tudok, sőt nem is akarok hinni neked Iván! Ha be akarod bizonyítani, hogy nem te tetted, most engedsz elmenni- mondta hidegen Kíra, de a férfi nem mozdult, csak nézett rá- Ha fontos voltam valaha egy kicsit is…
- Mindig is fontos voltál és ezt te is tudod!- mordult rá Iván- Szerettelek és még most is szeretlek, csak nem értelek! Miért jobb ott, mint itt?
- Nincs fájdalom, nincs küzdelem a vérszomjjal és szabad vagyok! A magam ura! Nekem pedig ez a fontos. Hagyj menni!- kérte Kíra, de nem mozdult. Álltak és nézték egymást szótlanul. Emberek voltak, akik két nappal ezelőtt még közel álltak egymáshoz, most pedig… mint két idegen, ellenség állnak egymással szemben. A kapocs, ami összekötötte őket, legyen az szerelem, vagy éppen csak a saját önzőségük, elpattant, összeilleszteni pedig már nem volt lehetséges.
-Majd rájössz, hogy a szabadság nem mindig jó és hogy sok ember csak kihasznál téged! Hát nem érted, hogy itt mi mind azért küzdöttünk és küzdünk most is, hogy ne kerülj rossz kezekbe?- kérdezte Iván- Te pedig, mint az őrült rohansz, pont oda. Neked akarunk jót!
- Hagyj menni, Iván! Én már nem tartozom ide!   (…)