2014. április 30., szerda

Négy Őselem 1. Lángolás 15. fejezet



15. fejezet

 A torkában dobogó szívvel állt a kis tér bejáratánál, és nem mozdult. Nem tudott. A lába a földbe gyökerezett, és hiába parancsolta neki, hogy forduljon meg, és tűnjenek el, az nem engedelmeskedett. Nézte a három, nagyjából vele egyidős fiatalt, akik húsz vagy még annál is több démonnal küzdöttek. Tudta, hogy hozzájuk tartozik, érezte, hogy ők azok, akikről eddig nem akart tudomást venni. Most ott voltak tőle pár méterre, és a segítségére vártak. Ahogy végignézett rajtuk látta, hogy mindannyian kimerültek. A lány keze reszketett, mikor az egyik gyökeret irányította. A levegőt birtokló fiú szeme alatt sötét karikák voltak. A másik fiút pedig éppen ekkor vágta egy nagy darab férfi a falnak. A férfi bőre szürke volt és kemény, mint a kő. Senki sem tudott a fiú segítségére sietni, hiszen két társa a saját ellenfeleivel is nehezen bírt. Eve remegve figyelte őket, és egyetlen mondat zúgott a fejében: Segítenem kell nekik! A testéből elő akart törni az, amit eddig elnyomott és tagadott. Most mikor a társai veszélyben voltak, nem törődött azzal, mennyire normális vagy nem normális az, amivé vált. Az elem teret követelt magának, el akarta pusztítani azt, aki bántja a társait. Forrt a vére, és cselekedni akart. Táskája puffanva érkezett a földre, mikor előre nyújtotta a kezét. Kinézte magának az egyik démont, akivel Andy küzdött, és arra koncentrált, hogy a nő lángra gyúljon. Először csak egy apró lángocska jelent meg a nadrágja alján, majd vadabb, nagyobb és forróbb lángok nyalogatták a testét. A sikoly, ami akkor hagyta el az ajkait, mikor felfogta mi történik vele, vérfagyasztó volt. A fiú szeme döbbenten elkerekedett, és elhátrált a támadójától. A csatazaj megszűnt, és síri, dermesztő csönd ülte meg a kis teret, amíg a démon teste porrá nem omlott. Minden szempár, démoni és emberi egyaránt, őt fürkészte. Az emberiek kíváncsisággal kevert döbbenettel, a démoniak nyílt gyűlölettel és fenyegetéssel. Eve saját maga is meglepődött azon, hogy nem félt, és hogy egyáltalán nem érzett lelkiismeret furdalást, hogy megölt valakit. A nő fájdalomsikolya még mindig a fülében visszahangzott, de nem indított el benne semmit. A szeme sarkából érzékelte az újabb démon érkezését, és azt is tudta, hogy rá vadászik. Az agya racionális oldala tudta, hogy rettegnie kellene, hiszen éltében nem harcolt, de a másik része tudta, mit kell tennie. Lehúzta a kezeiről a kesztyűt, és messze hajította. A fiatal démon nem lehetett több tizenhét évesnél, ujjai nem körmökben, hanem karmokban végződtek, karjait aranyszínben játszó tollak borították.
– Miért akarunk mi harcolni egymással, kicsike? Hiszen nem is ismerjük egymást – kezdte mézes- mázos hangon a fiú. – Harc helyett, jobban is megismerkedhetnénk – húzogatta a szemöldökét sokatmondóan.
– Hogy miért harcolunk? Azért, mert bűzlesz az emberi vértől – vágta oda Eve. – Ismerkedni akarsz? Jó, ismerkedj meg az erőmmel. – Előrenyújtotta a jobb kezét, mire a tenyérében egy apró láng jelent meg, ami aztán golyóvá formálódott. A lány gondolkodás nélkül vágta hozzá, a fiú pedig vagy nem hitte el, hogy ekkora ereje van, vagy csak zöldfülű volt, de ahelyett, hogy elugrott volna, inkább elkapta. A forró tűzgolyó átégette a fiú tenyerét, és lángra kaptak a tollai. Üvöltve hátrált, de figyelmetlenségében nekiment az egyik társának, aki szintén lángra kapott. Eve döbbenten figyelte, mi mindenre képes akár egyetlen kis golyóval is. Többen felgyulladtak, és a megszenesedett testrészük vagy ruhájuk hevert a földön. Mikor körbe nézett, Andy huncut pillantásával találkozott, intett egyet, mire a szélirány megváltozott, és még nagyobb lánggal égtek a démonok. Mire az összes tűz kialudt, a térről eltűnt az összes démon, csupán ők négyen maradtak. Eve nagyot nyelt, mikor arra gondolt, hogy beszélnie kell velük. A csöndet csupán a társai lihegése és a saját szívének dobolása a fülében töltötte be. Hiába tűntek el a túlvilág teremtményei, Eve ösztönei még mindig veszélyt jeleztek. A többiek felé lépett, de a következő másodpercben már a falnak vágódott a háta és a feje. A világ egy pillanatra megfordult vele, majd mikor minden visszaállt, egy ismerős arcot pillantott meg.
– Nicsak, nicsak, ki harcol mégis!
– Nathaniel, vedd le a rólam a kezed! – sziszegte dühösen az arcába Eve. – Épp kiszorítod belőlem a szuszt, ha nem tűnt volna fel. - A fiú csak gúnyosan mosolygott.
 – Feltűnt, de szerinted érdekel?
– Nem, de én még élni szeretnék, szóval engedj el, míg ilyen szépen kérem. Különben…
– Különben? – gúnyolódott Nathaniel.
– Erőszakhoz folyamodom – fenyegetőzött Eve, és a fiú felé emelte a kezét, de ő elugrott.
– Nem őrültem meg – nevetett fel Nathaniel. – Láttam, mit csináltál az előbb, de tudod nem vagy olyan erős, mint hiszed. – A fiú megragadta a lány vállát, és a kezeit a testéhez szorította. – Vagyis ha akarsz, ha nem, velem jössz.
– Tudod, van két lábam is – mondta Eve, majd felhúzta a bal lábát, és ágyékon rúgta a fiút. Nathaniel döbbenten csuklott össze, de aztán fel is pattant, mikor megérezte a tüzet a hátán. Még egyszer utoljára Eve szemébe nézett, majd köddé vált. A lány összeborzongott a tekintet láttán, mert a véres bosszú ígéretét hordozta magában. Csak most, hogy minden lenyugodott, érezte meg, hogy teljesen kimerült. Ahogy az adrenalin kiürült a szervezetéből, a lábai reszketni kezdtek a fáradtságtól. Az egész napos edzés, a futás és az ereje használata minden erőt kivett belőle. Fáradtan rogyott le a fal tövébe, el is felejtve, hogy a társai őt nézik.

* * *

Leo karba font kézzel állt a tér közepén, és figyelte Eve-et. Nem hittem volna, hogy ilyen erő lakozik ebben az apró testben. Azt meg végképp nem, hogy önként fog beállni velünk harcolni. Már épp elég ideje figyeljük őt ahhoz, hogy tudjuk, nem akarja használni az erejét. Most mégis itt áll, és egyetlen tűzgolyóval olyan pusztítást végzett a démonok között, amire még mi sem vagyunk képesek. Ezért kell hát a pokol urának. Eve egyetlen pillantása városokat gyújthat fel és tehet a földdel egyenlővé. Hatalmas erő egy tudatlan testben. Ezért kellünk mi, hogy megtanítsuk neki használni és irányítani az erőt. Nem lesz egyszerű, annyi szent. Ez a lány makacs, és megy a saját feje után. Még jobban megdöbbent, mikor Eve elintézte Nathanielt, és a fiú kereket oldott, ami nagyon ritkán fordult elő. Andy csendben tette meg a közöttük lévő távolságot, és ő is Eve-et figyelte.
– Na, mit gondolsz főnök? Igazam volt vagy sem?
– El kell, hogy ismerjem Eve erősebb, mint hittem – bólintott Leo –, és bátrabb is.
– Na, ugye – húzta ki magát Andy. – Én sosem tévedek. – Leo ránézett, és már készült valami csípős megjegyzéssel, de amikor meglátta a társa szeme alatti nagy sötét karikákat, amiktől úgy nézett ki, mintha behúztak volna neki, inkább nem szólt semmit. Hirtelen Stella lépet eléjük csípőre tett kézzel.
– Odamegyünk végre hozzá, vagy tovább nézzük, mint valami kiállított tárgyat? – kérdezte Stella, és Eve felé bólintott.
– Én biztos nem megyek oda hozzá elsőnek – rázta a fejét Andy. – Mi van, ha engem is megéget?– Stella csak a szemét forgatta, majd kérdőn nézett Leora, aki nem reagált.
  Gyáva kukacok vagytok mindketten – vágta oda a lány, majd megfordult, és Eve felé vette az útját. Út közben lehajolt, felvette a lány kesztyűjét, és hozzá sétált. Leo érdeklődve figyelte őket, és remélte, hogy talán egy másik lány jobban szótért, majd Eve-vel. – Szia, jól vagy? – kérdezte meg Stella, mire Eve felkapta a fejét.
– Jól, csak kicsit kifáradtam, még sosem használtam az erőmet. – mondta Eve, és elvette a felé nyújtott kesztyűt. – Amúgy Eveline Cruz vagyok.
– Tudom, az én nevem Stella Sarto, a föld erejének használója. – Mikor Eve felhúzta a kesztyűt, felé nyújtotta a kezét, és felhúzta a lányt a földről. – Nagyon örülök, hogy végre személyesen is megismerhetlek. Már régóta keresünk téged. – Eve félénken elmosolyodott, majd Leo felé pillantott. A két tekintet egymásba kapcsolódott, és sokáig nem tudtak elszakadni. Leo szinte érezte, ahogy Eve tekintete bejárja az arcát, majd a testét, a szeme pedig percről percre fényesebben csillogott. Ő maga sem értette, miért érdekli ennyire a lány, és miért akarja közelebbről megismerni. Nekik is furcsák voltak azok az érzések, amik a felszínre törtek azzal, hogy újra látta a lányt. Csodálta azt a melegséget, amit a szívébe lopott egyetlen pillantásával. Stella hangja hasított keresztül a gondolatain, mint egy nyílvessző. – Nem jöttök ide? – Mikor se ő, se Andy nem mozdult, megragadta Eve kezét, és feléjük húzta. – És még ők merik férfinak nevezni magukat. Gyáva nyulak, mind ketten. Eve, fogadd meg a tanácsom, és soha ne költözz össze két fiúval. – Eve felnevetett. Leo hátán bizsergés futott végig mikor meghallotta, és megdobbant a szíve. – Nos, ő Andy Carter és Leo Hidg. – mutatta be Eve-nek a két fiút. – Arra gondolom már rájöttél, melyik fiúhoz melyik elem tartozik.
– Ugye nem fogsz felgyújtani? – kérdezte Andy a kezét nyújtva. Stella felháborodásában levegőt sem vett. Eve csak megrázta a fejét, majd megfogta a kezét.
– Akkora egy faragatlan tuskó vagy Andy, hogy az képtelenség! – kiáltott fel Stella. – Bunkó vagy és komolyan mondom, nem hiszem el, hogy képes vagyok szóba állni veled.
– Ti mióta jártok? – kérdezte Eve, mire mindketten felé fordultak, és egyszerre kezdték bizonygatni, hogy nem járnak, és hogy semmit sem éreznek a másik iránt. Leo látta Eve mennyire meglepődött és össze van zavarodva, ezért odasétált mellé.
– Próbálják titkolni, hogy mennyire vonzódnak egymáshoz – mondta neki halkan.
– Hát, rosszul megy nekik. – felelte Eve, és rámosolygott. A tekintetében látott valamit, amit nem értett. – Tudod… a te hangod segített nekem mikor hadakoztam az erőmmel. Mindig is meg akartam köszönni, de féltem… az, hogy veled beszélek, vagy találkozunk, azt eredményezi, hogy ott kell hagynom a régi életem.
– Te még hiszel abban, hogy folytathatod a régi életed anélkül, hogy belekeverednél ebbe az egészbe? – kérdezte Leo. Eve szemében düh villant. – Azzal, hogy idejöttél, hogy segíts nekünk, belekeverted magad. Innen már nincs visszaút. A démonok tudják, hogy velünk harcolsz, rád is vadászni fognak, ahogy ránk.
– Semmi közöm ehhez a háborúhoz, nem az én dolgom – mondta Eve hidegen. Egyiküknek se tűnt fel, hogy Andy és Stella már nem vitatkoznak, hanem rájuk figyelnek. – Én nem vagyok harcos.
– Te nem, de a benned lévő erő igen – vágott vissza Leo. – Egy test vagytok, de neki feladata van, amit rajtad keresztül fog elvégezni. Az a sorsod, hogy a segítségére legyél. Így rendelkeztek.
– Velem senki sem rendelkezik – jelentette ki Eve. – Ez az én életem, és én nem kívánok minden éjjel harcolni, nekem meg vannak a saját dolgaim.
– Nincs választásod, Eveline. A benned lévő harcos harcolni akar majd, legyőzni a démonokat – mondta Leo. – Ahogy most is átvette feletted az irányítást, hogy az embereket, minket és magadat mentsd. Ez azonban veszélyes, ha nem tudod irányítani.
– Veszélyes rám és másokra – suttogta halkan Eve. – De nem… nekem nem ez az életem. Másrészt pedig tudom irányítani, megbeszéltük. Én vagyok a főnök.
– Nem is érdemled meg, hogy a négyek közé tartozz – mordult fel dühösen Leo, és maga is meglepődött a dühön, amit érzett. – Nem tiszteled az erőt, amit kaptál, nem is lenne jogod használni! – Eve döbbenten nézett rá, és hirtelen szólni se tudott. – Nem vagy rá érdemes.
– De igenis érdemes vagyok – kiáltotta Eve. – Mit csináljak, hogy elhidd?
– Ne tagadd tovább! – vágta oda Leo, és mélyen a lány szemébe nézett. – Azzal veszed semmibe a legjobban, ha letagadod őt. Ott van benned, létezik és él, veled együtt. Már eggyé váltatok. – Eve sokáig hallgatott, és csak nézett a kezeire.
– Csak… félek. Az egész eddigi életem gondosan fel volt építve, távol minden természetfelettitől. Most azonban minden összekuszálódott, és nem tudom, megállom-e a helyem ebben a helyzetben – suttogta. Stella odalépett hozzá, és megfogta a vállát.
– Mindannyian féltünk az elején, sőt bevallom, én még most is, hogy nem tetszem jól a dolgom. Mégis itt vagyunk, és tudjuk használni az erőnk – mosolygott rá Stella. – Tudod, mi egy csapat vagyunk, vagyis segítünk egymásnak mindenben. – Eve is elmosolyodott.
– Segítünk, ha hagyod – mondta Andy.
– Rendben – sóhajtott Eve. – Elismerem, hogy már soha nem lesz az életem normális, és megkérlek titeket, hogy tanítsatok.
– Na, nem volt olyan nehéz, ugye? – nevetett Andy. – Már csak a költözést kell megoldani, és sínen vagyunk.
– Költözést? Milyen költözést? – kiáltott fel Eve.
– Ahhoz, hogy nyugodtan használhasd és tanulhasd az erőd biztonságosabb, ha nálunk laksz – felelte Leo. – Fel vagyunk készülve minden váratlan helyzetre. Másrészt csak együtt tudunk mindent megoldani. – Látta, hogy Eve nyitja a száját majd becsukja, és rágni kezdi a szélét. Leo is tanácstalanul húzta el a száját, mert fogalma sem volt, hogy mit mondjon neki, hogy meggyőzze az összeköltözés szükségességéről. Stella azonban levette ezt a terhet a válláról. Félre hívta Eve-et, beszélgettek pár percig, és mikor visszajöttek, Eve beleegyezett az összeköltözésbe. Miután Eve-vel elváltak az utcájuk sarkán, és mindent megbeszélték, amit meg kellett, Andy Stellahoz fordult.
– Hogy vetted rá, hogy hozzánk költözzön?
– Ti ezt nem értitek fiúk – legyintett Stella mosolyogva. – Ez női dolog. – Ezzel megfordult, és elindult haza. Andy és Leo összenézett.
– Női dolgok, mi? – forgatta a szemét Andy, és Stella után indult. Leo lassan sétált utánuk még egyszer arra nézve, amerre Eve eltűnt.

2 megjegyzés:

  1. Mikor betértem a blogodra ez a történet tetszett meg először, így elkezdtem olvasni. *.* Nagyon megörültem hogy láthatólag minden fejezetet megtalálok itt. Teljesen belefeldkeztem és így hamar elolvastam ezt a 15 részt. És akkor jöttem rá hogy ENNYI. 😲😢Annyira beleszerettem ebbe a történetbe, hogy szabájosan megsértődtem, és elhagytam az oldalt (teljes 10 percre 😆).
    Nagyon tetszik és érdeklődök, hogy könyv, vagy bármilyen formában van-e esély hogy el tudjam érni a befejezést is? ❤

    VálaszTörlés
  2. Szia :) Először is örülök, hogy tetszett a történet, másodszor sajnálom, hogy nem tudtad végig olvasni :/ :) Jelenleg a Maxim kiadónál várok válaszra :) Azért is nem olvasható végig... :) Reméljük hamarosan könyv formában is olvasható lesz :)

    VálaszTörlés