2014. január 6., hétfő

Négy Őselem 1. - Lángolás 5. fejezet

5. fejezet

Lábak dobogása törte meg az éjszaka csendjét. Stella lélekszakadva rohant, érezte, hogy baj van. Nem csak azért, mert hatalmas villámok cikáztak az égen, hanem azért is, mert a föld súgta. Mindig tudta, hogy Andy merre jár. Egy percre sem hagyta magára, a fák, a bokrok és a föld, mindig vigyázott rá, most pedig a föld ordított, hogy menjen, és segítsen. Tudta, hogy ott van vele Leo, de akkor is rossz érzése volt. Hirtelen olyat dördült az ég, hogy a lány belseje is megremegett. Még gyorsabb tempóra kapcsolt, és követte a föld adta jelzéseket. Nem fújt a szél, a fák ágai mégis meghajoltak, mutatva amerre a fiúk jártak. Érezte a feszültséget a levegőben. A közelgő vihar és a feszült csend pattanásig feszítette Stella idegeit. A percek, ami alatt elért a helyszínre, óráknak tűntek számára. Befordult a sarkon, és megtorpant. Nem hitt a szemének, Leo két démonnal harcolt, Andy pedig egy kígyónő szorításában fuldoklott. Olyan düh borította el az agyát, mint még soha ezelőtt. Az egy dolog, hogy fojtogatják, de, hogy egy Nő, az Én barátomat… Na, jó ne túlozzunk, de még ha Andy nem is tud róla ő az enyém! A dühe hatására az aszfalt megremegett, majd öt-hat vastag gyökér tört fel a földből, és a kígyónő felé lendült. A kemény gyökerek mélyen a nyálkás testbe fúródtak. A nő sikolya csontig hatolt, de Stellat ez nem érdekelte, a gyökér újra és újra az izmok közé fúródott. A kígyó elengedte a fiút, aki levegő után kapkodva támaszkodott az aszfaltra.
Leo hátrapillantott a válla felett, és látta, hogy Stella fűzöld aurája az egész utcát beborítja. Hatalmas erő áradt belőle, a föld remegett a talpuk alatt. Mindig is tudta, hogy Stellanak fantasztikus ereje van, de a lány sosem engedte a felszínre törni, most viszont, hogy Andyt akarták megölni, a dühe és a féltékenysége elszakította önuralma láncait. A föld elemi erővel támadt a démoni kígyóra, a testéből zöld nyálka folyt az aszfaltra. A belőle áradó bűz, szinte elviselhetetlen volt. A fiú tekintete Andyre vándorolt, aki nagy nehezen feltápászkodott a földről, de még mindig kapkodta a levegőt. Az ütésre nem számított. Figyelmetlen volt, ezért a hosszú nyelv ostorként vágta őt gyomron, levegő után kapkodva görnyedt össze. A nyelv újra lecsapni készült, mikor egy gyökér, ami szintén az aszfalt alól tört fel, meg nem akadályozta. Úgy vágott a nyelv elé, mint egy kard, ami hárítja a támadást. Újabb villám cikázott keresztül az égen, és zuhogni kezdett az eső. Andy felnézett az égre, vízcseppek szaladtak le az arcán, majd valami eszébe jutott. Felpattan és Leo elé ugrott, majd mély levegőt vett, és kifújta, pont a kígyóként ide-oda cikázó nyelv felett. A vízcseppek jéggé fagytak, és ezernyi apró tűként szúrtak bele a nyelvbe, a démon pedig felordított. Füstpamacsok szálltak fel a nyelven keletkezett sebekből, majd felpöndörödött. A hozzá tartozó test rázkódni kezdett, végül elterült az aszfalton. Leo odalépett hozzá, letérdelt, egy percig hallgatott, majd keresztet rajzolt a férfi homlokára, mire a test elporladt. A két srác összenézett, és szinte egyszerre kifújták a levegőt. Stella az utolsó csapást mérte a kígyónőre, aki folyós masszaként terült szét a földön. A lány a térdére támaszkodott, és mélyet lélegezve friss oxigént próbált a tüdejébe juttatni, már amennyire ez lehetséges volt a bűzben. Fintorogva nézett fel, mikor Andy odalépett hozzá.
Rendben vagy Stella?
Én igen. De ti elég szarul néztek ki srácok. Mellesleg szörnyű ez a bűz.
Ez még az átlagnál is szörnyűbb – mondta Leo, majd megdermedt, és megpördült. – Hol a negyedik? – Stella felvonta a szemöldökét.
Leo, beverted a fejed? Még mindig nem találtuk meg a negyedik társunkat.
Nem róla beszélek! A negyedik démonról, aki itt volt – fordult vissza Leo. – Eltűnt.
Mondtam én neked, hogy egyre jobbak nem? Látod, őket se tudtuk olyan egyszerűen elintézni. Ők már sokkal fejlettebbek, mint annak idején. Nekünk is fejlődnünk kéne – jegyezte meg Andy. Leo próbálta letörölni magáról a démon nyálát, ami a pólójára kenődött. – Leo? Hallod, amit mondok, vagy megint feleslegesen nyomatom a sódert?
Hallom, amit mondasz, nem vagyok süket – vágott vissza Leo. – Próbálok kitalálni valamit, de ahhoz, hogy fejlődjünk, napi edzéseket kellene tartanunk, és nem csak harcból, hanem elméletből is. Mondd meg, honnan tudtad, hogy a nyelve a démon gyenge pontja?
Öhm… nem tudom. Csak tipp volt – vont vállat Andy.
Hát ez az. Tipp volt! Nem tudás! Ahhoz, hogy le tudjuk győzni a démonokat, tudnunk kell, mi a gyenge pontjuk. De nem tudjuk!
És miért nem tanítod meg nekünk? – kérdezte Stella. – Épp elég ideje vagy védelmező, hogy tudd mik a démonok gyenge pontjaik. Hát taníts minket.
Ez nem ilyen egyszerű Stella – rázta a fejét Leo. – Mindig újabb és újabb démonok kerülnek ki Lucifer kezei alól, senki nem tudja előre megmondani, mire lesznek képesek. Azt kellene megtanulnunk… nem csak nektek, nekem is, hogy mire figyeljünk.
Ha te nem tudod, akkor ki tudja? – kérdezte Andy. Leo az égre nézett. – Szóval a főnök ott fent tud mindent, nekünk meg nem adja tovább. Na, szép! Ha azt akarja, hogy megvédjük ezt a nyomorult társadalmat, akkor legalább segítsen! Nem vagyok sem gondolatolvasó, sem távbeszélő, hogy minden egyes alkalommal vele beszélgessek!
És most miért velem ordibálsz? Szerinted én tehetek róla? – kiáltott rá Leo, és már kezdett ő is dühbe gurulni. Bántotta az önérzetét, hogy nem tudta legyőzni a démonokat, hogy nem tudta megvédeni és segíteni a társait. Valamint dühös volt, hogy az, aki olyan sokat tud, nem segít nekik odafentről, és ahogy Andy, ő is a társain vezette le. Hányszor gondolt már arra, hogy összepakolja a cuccát és itt hagyja ezt az egészet. Csak pár évre, amikor azt csinál, amit akar, és azzal, akivel akarja. Nem akart démonokkal küzdeni és ölni, nem akart több embert holtan látni, mert későn értek oda, nem akart többé különleges lenni. Átlagos fiú akart lenni, aki szerelmes, akinek az a legnagyobb baja, hogy a barátai és a főnöke mit gondol róla. Stella érezte a feszültséget a két fiú között, és megakadályozva a kirobbanni készülő vitát, közéjük állt.
Tudjátok mit, fiúk? Menjünk haza. Esik az eső, már bőrig áztunk. Mára elég volt. – Andy dühösen megfordult, és elindult. Bakancsos lábai dübörögtek a betonon. A lány felsóhajtott, majd Leora nézett. – Gyere, Leo, induljunk.
Jó.
Ha nem esne így, ha nem csapkodnának villámok, egész romantikus lenne – jegyezte meg Stella miközben tempósan hazafele igyekeztek. Leo nem szólt semmit. – Nem kell Andyvel törődni, mindenkivel ilyen. Tiszta ideg.
Nem miatta vagyok kiakadva. Hanem mindenért – felelte Leo. – Ezért az egészért.
Jaj, Leo, nem a te hibád ez az egész! Lucifer sokat változtatott a támadási szokásain, és igazság szerint nem is minket akarnak, hanem a Tüzet, mi csak az akadály vagyunk.
De rám vagytok bízva! – fakadt ki Leo. – Az én dolgom, hogy életben tartsalak titeket és elég felkészültek legyetek arra, hogy ha elválunk, boldoguljatok egyedül is. És mit csinálok? Semmit! Hagyom a dolgokat történni, és semmit sem teszek azért, hogy jobb legyen.
Leo, ne légy már hülye! – kiáltott rá Stella. – Légy már férfi, az istenért! Mindent megteszel értünk, amit csak tudsz, de te sem léphetsz túl a saját határaidon. És senki sem kéri.
Ezzel nem értek egyet, de hagyjuk! – legyintett Leo. – Azt hiszem, inkább sétálok egyet.
Megfázol!
Nem fogok, a víz majd egy kicsit megnyugtat. Menj csak, majd megyek! – ezzel a fiú elindult és beleveszett a sötétségbe.

* * *

A lány állt, és nézett utána. Sosem értette, hogy Leo miért nem bízik bennük, és miért hiszi azt, hogy neki kell mindent csinálnia. Egy csapat vagyunk! Jobb lenne, ha ezt ez a két marha is belátná. Nem boldogulunk, és nem boldogulhatunk egyedül, csakis együtt. Tény, hogy Leo az, aki sokkal mélyebben belelát ebbe a dologba, de nekünk is tennünk kellene valamit azért, hogy jobbak legyünk. Andy is olyan, mint egy gyerek, ha baj van, felhúzza az orrát.
Mikor hazaért, csak a csöndes ház fogadta. Már attól félt, Andy is eltűnt, mikor a fiú kilépett a fürdőből. Csak egy törülköző volt a derekára kötve, de nem úgy tűnt, mint akit nagyon zavar, hogy a lány így látja. Stella azonban pár percre teljesen elmerült a fiú felsőtestének tanulmányozásában, fehér bőre alatt kemény, kidolgozott izmok mozogtak fel és le, ahogy a fiú lélegzett. Elnézte a fiú hasát, egészen le az ágyékáig, majd észbe kapott, és elkapta onnan a tekintetét, inkább belenézett Andy barna szemébe. A srác azonban tudta, hogy az előbb merre kalandozott a Stella tekintete, és olyan szélesen vigyorgott, hogy majd kiesett a száján.
Ne vigyorogj Andy! Rohadtul nem vagyok vicces hangulatban – vágta oda Stella, mert mással nem tudta elrejteni zavarát. – Minek kellett belegyalogolni Leo lelkébe? Mintha nem lenne így is épp elég bajunk! Akkora egy…
Héj stop! Igazam volt, nem? Ő nem tud nekünk segíteni, most mit kell ezen így kiakadni? – kérdezte Andy, és szorosabbra kötötte a lecsúszni készülő törülközőt.
Nem azzal volt a baj, amit mondtál, hanem ahogyan! Leo nagyon zárkózott fiú, és már bocsi, de tényleg mindenért őt baszod le. Pedig sok ügyet együtt kellene megoldanunk! Tény, én is sok dolgot rásózok, de nem ez a megoldás.
Sosem voltunk egy csapat Stella, de ez nem az én hibám! – fakadt ki Andy. – Én próbálkozom! Leo az, aki nem beszél senkivel, és a saját útját járja. Honnan tudod, most is kivel beszél, és merre jár? Lehet, nagyon jól tud mindent, csak inkább a démonoknak segít, mint nekünk!
Ezt te sem gondolod komolyan – rázta a fejét Stella. – Leo nagyon szívén viseli az emberek sorsát, és sosem árulna el minket! Ennyire már ismerhetnéd.
Egyáltalán nem ismerem, sőt te sem! Azért mert senkivel sem beszélget. Semmit sem tudunk róla. Én elhiszem, hogy szeszélyes, ahogy a víz, de ez így nem jó. Nem kellene az erejének ennyire kihatnia a személyiségére.
Na, pont te beszélsz, Andy! – gúnyolódott Stella. – Mintha te nem lennél pont olyan, mint a levegő. Mind olyanok vagyunk, mint az erőnk. És még ha nem is tudok semmit Leoról, bízom benne és benned is!
Mert naiv vagy! – vágta oda Andy, mire Stella pofon vágta. A srác döbbenten nézett rá.
Csak hogy észhez térj, és rádöbbenj, mit beszélsz – mondta Stella nyugodtan. Ritkán látszott rajta, hogy dühös, még ha belül forrongott is, kívül nyugodt maradt, mint a föld.
Azért ez elég erős volt – morogta Andy. – Meg fog látszani a nyoma.
Legalább emlékszel majd rá – mondta Stella, majd megfordult, és a szobájába sétált.

* * *

Andy állt a folyosón, mint egy rakás szerencsétlenség, és azon gondolkodott, amit az előbb mondtak neki. Akármennyire is azt akarta, hogy neki legyen igaza, be kellett látnia, hogy amit Stella mondott, az az igaz. Akármennyire is titokzatos Leo, nem adná az embereket Nathaniel és Lucifer kezére. Soha. És nem árulna el minket. Túlságosan is azért küzd, hogy mi erősek legyünk, és győzni tudjunk. Sosem szidott le azért, mert nem sikerült elkapni egy démont, mindig azt mondta, majd legközelebb sikerül. Ő tanított meg, hogy az erőm nem rossz, hanem jó, hogy tudok segíteni az embereknek, és meg tudom őket menteni. Rádöbbentett, hogy eddig nem volt határozott célja az életemnek. Ő viszont adott nekem egyet. Mindig segített. Stellaval kapcsolatban is annyi tanácsot adott. Hogy is gondolhattam róla azt, hogy elárult minket? Kellett ez a pofon… de nagyon.

* * *

Nathaniel dühösen robogott végig saját lakása folyosóján. Utálta, ha bármelyik démon betette a lábát a házába. Nem szerette, ha bárki betolakodik a magánéletébe. A démonok tönkretették a patyolat tiszta szobáit, és órákba telt, mire a szaguk eltűnt a falak közül. Ő hála az égnek nem kapott ilyen átkot, teljesen átlagos életet élhetett, normális emberként, normális lakásban, normális környezetben. Volt egy másik lakásuk, ahol a démonok aludtak vagy vegetáltak, ami soknál megesett. De itt csak akkor zavarták, ha nagyon sürgős volt. Éj közepén futott be az egyik fiatal démon, aki nem tudhatta, hogy a főnöke ki nem állhatja, ha csak úgy beállítanak hozzá. Nathanielt ez persze nem érdekelte, úgy csapta ki a szobába vezető ajtót, hogy a fal megrepedt, ahol a kilincs neki csapódott. A fiú megszeppenve állt a szoba közepén.
Mi a franc történt, hogy képes vagy ilyenkor zavarni? – mordult rá mérgesen a fiúra.
A… Le… Leo…és…és a csa…csa…csapata el…elintézett mi…minket! – dadogott a fiú. Nathaniel csak a szemét forgatta, mert tudta, nem azért dadog, mert annyira retteg, hanem mert így született. Neki esze ágában sem volt átváltoztatni a fiút, de Lucifer jobb keze ragaszkodott hozzá. Nem értette, hogy miért kell ennyire ez a kis senki, de ellent nem mondhatott. Miközben a fiú igyekezett eldadogni, hogy mi történt, Nathaniel leült a fehér foteljébe. Nem állt szándékában hellyel kínálni, mert a fiú teste még akkor is összefogja a fehér bútorokat, ha teljesen normálisnak is néz ki. Sokszor megfordult a fejében, hogy talán ez a fiú lesz az utódja, de aztán rájött, ez lehetetlen, mert ebben a fiúban semmi vezető egyéniség nincsen. Elmondta, hogy Leo, Andy és Stella szétverte a csapatot, akit összerakott ma estére, de csak nagy nehézségek árán. Valamint, hogy ők hárman nem olyan összetartó csapat, mint amilyennek hitték. Persze rossz vezető lett volna Nathaniel, ha nem veszi észre az ebben rejlő lehetőséget. Az agya kezdett tervet alakítani, olyat, ami az egész csapatot szétszakítja. Teljesen elmerült a gondolataiban, és nem is figyelt fel rá, hogy a srác elhagyta a szobát. Ha ők nem olyan biztosak egymásban, az nekünk csak jó! Ha Andyvel vagy azzal a lánnyal el tudom hitetni, hogy Leo nekem dolgozik, vagy csak lássák meg, hogy velem beszél, máris felbomlik az egész. Egyesével pedig nagyon könnyű lesz leszedni őket. A négyek csakis akkor erősek, ha együtt vannak. Az utolsó tag sosem bukkant elő, ezért is sikerült mindig legyőzni őket. Most pedig olyan közel vagyunk ahhoz, hogy előbb találjuk meg a Tüzet, mint ők. Nem, most nem bukhatok el. Nem vallhatok kudarcot, itt és most nem, hiszen csak egy karnyújtásnyira van. A Tűz minket fog szolgálni, Lucifert és Engem! Leot pedig úgy kínozhatom, ahogy csak akarom. Milyen gyönyörű időszak áll előttem. Ez a kis senki olyan infókat adott nekem, amik sok mindent megváltoztathatnak. Mikor a két női kar a mellkasára csúszott, összerezzent. Mély kacagást hallott közvetlenül a füle mellől, olyat, ami még a belsejét is megremegtette.
Sötét, véres estét, Nathaniel! – suttogta a nő buja hangon. A fiú fel akart ugrani, de a fekete körmökben végződő kéz nem engedte. – Hova, hova? Talán előlem menekülsz?
Eszem ágában sincs menekülni. Előled pedig főleg nem, Lilith! Mit akarsz? – kérdezte Nathaniel, de sokkal jobban érezte volna magát, ha a nő elengedte volna, de neki ez nem szerepelt a tervei között. Szájával végigjárta a fülcimpáját majd a nyakát, a fiú teste erre megrázkódott.
Naa… ne légy már ilyen feszült! Szívesen kimasszírozom belőled a görcsöt! Hm, mit szólsz hozzá? Aztán… ki tudja hova jutunk… – Nathaniel ellökte magától a nő kezeit, majd felpattant, megpördült, és elhátrált a bútortól, – Milyen kár, hogy nem vagy nyitott az ilyesmire. – A nő nem lépett a fényre, csak a kezei látszottak, míg azok is el nem tűntek a sötétben. A fiú megdörzsölte a nyakát, ahol a nő megcsókolta. Soha nem látta eddig Lilithet, csupán a hangját hallotta és a kezeit érezte. Tudta, hogy valami köze van Luciferhez, máskülönben ismerné. Sokkal több, mint egy egyszerű démon, volt benne valami, ami különlegessé tette még a túlvilág lényei között is. Hallotta a pletykákat, hogy azok, akik túl közel kerültek a nőhöz, sosem keltek fel az ágyból. Neki pedig nem állt szándékában újabb trófea lenni a gyűjteményében.
Miben állhatok a rendelkezésedre?
Milyen kis hivatalos vagy – nevetett fel Lilith. – De most nem kérni jöttem. Információm van, ami számodra igen csak hasznos lehet. Sőt biztos, hogy az. – Látta a fiú szemében megcsillanni a kíváncsiságot, és tudta, hogy győzött. Nathaniel győzni akart a háborúba, és jobb lenni, mint az elődje. Minden lehetőséget kihasznál, hogy több és jobb legyen. Hát én majd segítek neki, és megadom azt, amit senki más nem tud. Például odaadom neki a Tűz leányát.
Mi az? – kérdezte Nathaniel, és próbálta elrejteni az érdeklődését.
Csak lassan. Az infónak ára van. – mondta Lilith, és még ha Nathaniel nem is látta, hallotta a hangján, hogy mosolyog. – Nem sok, egészen olcsón adom.
Mi az ár? – kérdezte gyanakvón a fiú. Nem bízott a nőben, és tudta jól, hogy tervez valamit. Valamit, ami neki nem lesz jó. Lilith senki másnak nem akart jót, csak magának.
Kérek egy csókot! Csupán ennyi. – Nathaniel még a gondolatra is összerezzent, hogy vele kell csókolóznia. – Nem kell az infó? Jól van, akkor elmegyek.
Várj, nem mondtam nemet – tiltakozott a fiú. Lilith ekkor kilépett a lámpafényre. Mikor Nathaniel meglátta, még az álla is leesett. Az előtte álló nő volt a legszexisebb és a leggyönyörűbb, akit valaha látott. Lilithnek hosszú, fényes barna haja volt, hatalmas kék szeme és gyönyörű, hibátlan bőre. Hosszú, alabástrom fehér lábait alig takarta a rövid szoknya, amit magára húzott, fekete pólója elején mély kivágás mutatta meg telt kebleit. A fiú nagyot nyelt, ugyanis a nőből áradó erotika még az ő testét is reakcióra bírta. Érezte, hogy a nadrág szorítani kezdi az ágyékánál, és a nő mosolyából tudta, hogy ő is észrevette.
Nos, én úgy látom, hogy a tested nem bánja – suttogta mély, erotikus hangon. Lassan, a csípőjét ringatva sétált oda a fiúhoz. Körülbelül akkora volt, mint Nathaniel, ezért nem kellett nagyon ágaskodnia, hogy megcsókolja őt. Nathaniel meglepődött, mert a nő szája forró volt, édes és nedves, a nyelve puha. A csókja épp annyira volt agresszív, amennyire kell. A fiú szinte gondolkodás nélkül húzta magához, és még többet akart. Lilith hirtelen elhúzódott tőle, de csak a szájától, az ajka a füléhez vándorolt.
Keresd meg Elena Simont… – suttogta a fülébe. – Keresd meg, és megtalálod a Tüzet. – Ezzel fekete füstté foszlott. Nathaniel döbbenten állt, és bámulta a nő helyét.
Elena Simon… Ki az az Elena Simon?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése