2013. szeptember 8., vasárnap

Szösszenet :)

A 11. fejezet már a bétánál van, szóval már csak a javításra várunk :) Addig is hozok egy kis részt belőle :) Ez főként Valról és Annie-ről fog szólni :)


"− Mindenkinek vannak lázadó korszakai – mosolygott rá Val. – Ezután találtál vissza a lovakhoz?

− A lovak… ők voltak az én pszichiátereim. Angel, a legkedvesebb lovam volt az, aki nem hagyta, hogy feladjam. Voltak szép pillanataink. Volt mikor úgy zokogtam, hogy az ő feje volt a vállamon, az ő illatát éreztem mindenhol. Volt mikor az istállóban aludtam a szalmán, mert máshol nem voltam képes elaludni. Miután felépültem a sérülésekből újra lóra szálltam.

− És azóta sem szálltál le.

− Lélekben sosem szállok le – vigyorgott rá Annie. "
 
"Időközben beértek a kisvárosba. Annie elgondolkodva nézte az ablak előtt elsuhanó szürke házakat. Az emberek maguk elé meredve siettek a dolgukra, olykor nem is figyelve arra, kinek mennek neki, előttük lassan ment a forgalom, dudaszó hasított a levegőbe. Ezért nem szerette a városokat, túl zajosak, túl szürkék voltak az ő számára. A színek, amik a természetben olyan élénkek voltak itt megkoptak, belevegyültek az átlagba és már nem hordozták magukban azt, amit a természetben. Nem kapcsolódtak illathoz, nem keltettek érzéseket az emberekben, egyszerűen csak voltak. Annie figyelte a házak milyen közel épültek egymáshoz, hogy mennyire egyformák voltak, hogy sok épületnél nem volt sem kert, sem állat. Ha egy városban járt mindig egyedül és elveszettnek érezte magát, ezért is nem engedte, hogy nagybátyjáékkal beköltözzenek a közeli városba a szülei halála után. Az orvosok úgy gondolták jobb lenne, ha elszakadna attól a helytől, ahol a szüleivel együtt élt, mondván ez enyhíteni fogja a fájdalmat. Annie szíve azonban még jobban összeszorult, ha arra gondolt, hogy el kell hagynia az állatokat, a lovakat és minden rétet, dombot, amit csak ismert. A városban úgy érezte nem önmaga és nem volt hajlandó elköltözni. A nagybátyjáék igyekezték meggyőzni, hogy ez csak az ő javát szolgálja, de Annie kitartott a mellett, hogy neki nincs szüksége a városra ahhoz, hogy meggyógyuljon, csak a lovakra. Újabb hangos dudaszó szakította ki a gondolataiból és újra a szürke házakat látta.
− Hogy mennyi hülye autós van – morogta Val. – És ez csak egy kisváros.
− Sosem értettem az emberek miért szeretnek a városba költözni – mondta Annie. – Én sosem tudnék ilyen helyen élni, állatok és a természet nélkül. Itt csak a kipufogógáz bűzét lehet érezni, néha megspékelve egy kis benzinnel. Hol vannak a virágok, a fák?
− A parkban – felelte Val, de annak ellenére, hogy felidegesített a dudaszó elmosolyodott. – Látszik, hogy nem városban nőtté fel.
− Nem, valóban nem – mondta Annie. – „A virágokat és a madarakat is, s ahogy zizeg a nád, ahogy csobban a víz; de legjobban talán mégiscsak ezt szerettem: a csöndet körülöttem s a kék eget felettem.”
" Még mindig úgy érezte elveszik ebben a szempárban, pedig a szívében már nem hozott elő érzéseket. Ott álltak egymással szemben, szótlanul. Annie azt hitte fájni fog, hogy a szíve megint csak darabokra fog hullani, mint amikor utoljára látta, de semmit sem érzett, csak ürességet. A hangok a szívében elhallgattak és csak a csend maradt. Azt hitte ki fog borulni a fiú előtt és Daniel azt fogja hinni, rossz nélküle, de rájött, hogy ő már lezárta. Régen elveszett a melegség, az érzelem, a gyomrában repdeső pillangók és a hang, ami mindig sugdosott a fülébe. A szívét már nem az érzés tartotta fogva, hanem az, hogy valaki szenved miatta."
 
Szóval hamarosan :)
 
Ezen kívül lenne egy kérésem :) Szavazás folyik oldalt. Akiknek nem tetszik szeretném ha valahol elmondanák mi a gond vele :) Nem bántásként, hanem azért, hogy tudjam mit kellene változtatni rajta :) Persze nem tetszhet mindenkinek minden, de hátha olyan, ami javítható :)  
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése