2012. december 9., vasárnap

Lovászlány részlet


Annie sokáig nézte zsebre tett kézzel, a virágzó cseresznyefa alatt üldögélő idős férfit.  A lány mélyet sóhajtott és nem tudta, hogy fogja a férfi segítsége nélkül elvezetni az istállót.
− Én úgy tudtam Mr. Levigne kórházban van – szólalt meg mellette Suzie.
− Azt kérte, hogy hozzák ki ide, hogy úgy érje a halál, hogy a kedvenc állatait nézi. A lovakat – felelte halkan Annie és már a gondolatra is elszorult a szíve, hogy a férfi meghal.
− Ilyen súlyos a helyzet? – A lány csak bólintott, mert érezte gombóc gyűlik a torkába. Daniel Levigne-nél mindössze három hónapja diagnosztizálták a gyomorrákot, de már most rohamosan gyengül, és szemmel láthatóan elfogy. Annie megdörzsölte a szemét. – Hé, ne aggódj, majd megoldunk mindent. Mr. Levigne tökéletes gépezetet hozott létre, ezt nekem olyan egyszerű tönkre tenni. – Annie halványan elmosolyodott, de még mielőtt bármit is szólhatott volna Jack hangja szakította félbe őket.
− Héj, Marie! Nyughass! – Annie megfordult és látta, hogy a fiú egy sárga, angol telivér kancával küzd. Az állat sovány volt és gyenge, de minden áron kifelé ment volna az istállóból. Daniel felé.
− Mi a gond? – sétált oda hozzájuk Annie, mivel Jack nem arról volt híres, hogy kiabál az állatokkal. A fiú kezén megfeszültek az izmok, ahogy próbálta visszatartani a lovat.
− Nem tudom. Marie ilyet sosem csinált. Ő a legnyugodtabb ló. – A lány végigsimított a ló orrán, belenézett nagy, barna szemébe és megkérdezte.
− Nem vagy mai csirke igaz?
− Ez a gyönyörűség már huszonnyolc éves – felelte Suzie. – Mr. Levigne kedvenc lova, ő segített a világra hozni, ő törte be, ő edzette. Állítólag amikor Marie pár évvel ezelőtt megbetegedett, az úr el akarta altatni…
− De Daniel nem engedte – vette át Jack a szót Suzie-tól. – Azt pletykálták könyörgött, és minden pénzét felajánlotta, hogy a kedvence túlélje.
− Kap rendesen enni? Annyira sovány – vette át szárat Annie a fiútól.
− Persze, hogy kap – háborodott fel Jack. – Egyetlen lovat sem éheztetnék, de ő már hetek óta nem eszik. Orvos is látta már, de nem tudja, mi baja lehet. – Marie nagyot dobbantott a lábával és majdnem feldöntötte Annie-t.
− Azt hiszem, én tudom – sóhajtotta, majd lecsatolta az állatról a kötőféket. – Menj csak. – A ló ránézett a hatalmas, értelmes szemeivel, majd elsétált mellette. Marie lassan, fejét mélyen lehajtva lépdelt oda Danielhez. Hatalmasat sóhajtva lefeküdt a férfi mellé és az ölébe hajtotta a fejét. A férfi mosolyogva tette ráncos kezét az állat erős nyakára és lassan simogatni kezdte. Keze fel és leszánkázott a meleg testen, és hevesen zakatoló szíve megnyugodott.
− Én drága Marie-m. Ne aggódj, a csikód jó kezekben lesz, mert rég nem látott gazdája visszatért – tekintete Annie-re villant, majd mikor Szélvész felnyerített, a karámban békésen legelésző lovakon állapodott meg. Hosszan felsóhajtott, szemei lecsukódtak, feje a mellére bukott. Keze megállt a ló nyakán. Marie még egyszer felnyerített. Egy szellő suhant végig a réten megmozgatva a cseresznyefát, melynek szirmai táncolva keltek életre.
Annie le akarta hunyni a szemét, hogy ne lássák őt sírni, de nem volt rá képes. Forró könnyei végig szánkáztak az arcán, hogy egy perc állán való egyensúlyozás után Marie kötőfékjére hulljon.
− Meg… meghaltak? – nyögte ki Suzie rekedten.
− Ők már együtt fognak az örök mezőkre lovagolni, ahogy életükbe is tették – mondta Annie nagyot nyelve, majd megfordult és besétált a szerszámos szobába.