2017. augusztus 7., hétfő

Fényárnyék-trilógia 2. - Ments meg engem!



Kedves olvasóim! :)

Tudom nagyon régen nem jelentkeztem, ennek több oka is van. Elsősorban az írói válság és az hogy a legújabb regényem pályázatra indult így nem publikálható :) Viszont amíg várunk az eredményre, addig hoztam nektek valamit :) 
Ez a Szeress engem! (bizonyára emlékeztem még rá) folytatása :) 
Ez most nagyon jó lehetőség lesz arra, hogy meglássam mennyire lesz érthető a második rész az első nélkül :) Szeretném, ha önállóan is megállná a helyét ez a regény is és az előző is :) 
Szóval szívesen várok véleményt :)


Ments meg engem!
Fényárnyék-trilógia 2. 


Szerelem: meghódítani, bírni és megtartani egy lelket, amely annyira erős, hogy fölemel bennünket s annyira gyönge, hogy éppolyan szüksége van reánk, mint nekünk őreá.
                                                                                                                   Paul Géraldy



Első


Mit tettem?
A hideg úgy csapott le rá, mint ölyv az egérre. Ezernyi karmával a bőrét és a csontját karistolta. Úgy érezte megfagyott mindene. A belsőszervei zúzmarásak voltak a hidegtől, a szíve megfagyott és megállt dobogni. Fájó hideg marta a húsát. Meleget akart. Semmi mást.
A tűz hirtelen csapott fel a semmiből. Nem jött sehonnan mégis pár másodperc alatt ott volt mindenhol. Körbe ölelte őt. Meleg karjaiba fonta, megpróbálta elűzni a hideget. Suttogott, énekelt neki. Csitította, vigasztalta. Felejtést ajánlott neki. Eltakarta a szemei elől a lábai előtt heverő holttestet. Nem tudott másra figyelni csak a lángokra, amik ősi tudást suttogtak a fülébe, dörzsöltek a bőrébe. Megolvasztotta a benne tomboló jeget, meleget és biztonságot adott. Aztán olyanná vált, mint egy szenvedélyes szerető. Vaddá, forróvá, lángolóvá. Táncba hívta, ő pedig ment, mert nem tehetett mást. Félt a való világtól, félt attól az élettől, amit most a tűz jótékonyan eltakart előle. Szívta magába a lángokban rejtőző tudást, a meleget és a dühöt. Mindent akart. Mindent, amit a tűz csak adni és kínálni tudott. El akart felejteni minden szenvedést, fájdalmat, minden sebet és sebhelyet, ami a testét csúfítja, minden hangot, szót és mondatot, amit a fejéhez vágtak. El akarta felejteni azokat az embereket, akik nem láttak benne mást, csak egy tárgyat, amit úgy használhattak, ahogy akartak. Egy semmire sem való nyűgöt. Egy senkit. Egy semmit.
A lángok azt bizonygatták ő igenis valaki. Érző, lélegző ember, akinek van jelene és lehet jövője is. Hogy ő Isa, aki bár a semmiből jött, nagy dolgokra hivatott. Aki tenni fog valamit ezért a világért. Ő pedig hinni akart nekik. Táncra kelt hát velük, forgott, követte őket, nevetett és sírt egyszerre. Isa végre, hosszú évek óta először, azt érezte, hogy él.
A tűz viszont pusztított és ölt, házakat, ólakat tett a földdel egyenlővé. Bekúszott az emberek bőre alá, hogy semmisé olvassza a lelkük pillangóit. Fájdalmat, szenvedést, kínt okozott, miközben vad táncát járta a kis falu utcáin. A sikolyokat és üvöltéseket csodálatos énekké változtatta Isa fülében. A vad, kegyetlen halál keringőjét járta a lánnyal.
Végül a faluból nem maradt semmi, csupán hamu, por és csontok.
A tűz és a meleg, amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen tűnt el. A lány testébe újra az a csontig hatoló hideg mart, mint az elején. Őrjöngő, veszett kutya módjára tépte a bőrét, fogait túl mélyre vájta a testébe, és jégszilánkokkal töltötte meg a belsejét. Isa arra a melegre vágyott, ami az előbb még átölelte, de amikor körülnézett, úgy érezte, ezernyi apró jégszilánkká robbant a szíve és ott hever előtte a porban. Még mindig ugyanott térdelt, ahonnan a tűz táncba hívta. De már nem voltak körülötte falak, sem tető. Már nem feküdt a holttest, a hátában a késsel a lábai előtt, már nem volt deszka a térde alatt. Hamuban, koromban térdelt, meztelenül. Csak bámulta a körülötte elterülő tájat, ami már semmiben sem hasonlított a jól ismert, de gyűlölt kis falura. Minden porig égett. Minden ház, minden ól, minden lépcső és tető. Mindenki. Csupán néhány kósza lángnyelv járta táncát egy-egy romkupacon. Füst szállt a hideg levegőben eltakarva a holdat és a csillagokat. Úgy nézett ki, mintha kitört volna egy vulkán és a forró lávatenger mindent elpusztított volna.
A lány remegve állt talpra. Kapkodva próbált levegőt venni, de csak a füstöt lélegezte be, amitől hevesen köhögni kezdett. Szeméből ömlöttek a könnyek, végig folytak és fekete maszatot hagytak az arcán. Sokáig tartott mire a füst eloszlott és a könnyei elapadtak. Remegve fordult körbe. Meztelen teste libabőrzött, amikor a hideg szél végigsimított rajta. Bizonytalan léptei nyomán felkeveredett a hamu. Körülötte újra felcsaptak a lángok, reagálva az érzéseire. Lepillantott reszkető, vékony ujjaira, amiket belepett a korom. Alatta vörös hólyagok és sebek borították a kezét, mintha a tűzbe dugta volna őket. És vér. Az ő vére. Óvatosan megnyalta a forróságtól kicserepesedett ajkait.
– Mit tettem? – A hangok rekedten szakadtak ki belőle. Úgy érezte mintha üvegszilánkok lennének a torkában és minden egyes szónál sebeket szakítottak volna fel. – Istennőmre... porig égettem a falut... Mindent elpusztítottam… mindenkit megöltem… mindenkit…
Érezte, hogy reszket minden porcikája, hogy a csontjai összekoccannak és csikorgásuk az idegeit borzolja. Nem akarta nézni a pusztítást, amit ő művelt, mégsem tudta behunyni a szemét. Nézte a gyenge szélben porrá hulló tárgyakat, a falakat, az elszenesedett holttesteket, a még mindig pislákoló tüzeket. Tekintete ide-oda ugrált, mintha öntudatlanul is keresett volna valamit vagy valakit. Végül a földre rebbent a tekintete, nem sokkal a lábai előtt megállapodott. Hatalmasat nyelt. Sikoltani akart, de a hang a torkán akadt, megsebezte és fojtogatta. Keserű epe tört utat magának a torkához. Csak kapkodta a levegőt, miközben a könnyei forró utat hagytak az arcán. Tudta, hogy ő az. Tudta, pedig nem maradt belőle más, mint egy elszenesedett, néhol megolvadt és porrá omlott csontváz. Úgy tűnt a tűz minden forrósága és ereje rá irányult. A dühe és a fájdalma vezette a lángokat hozzá, hogy elpusztítsa. Hányingerrel küszködve esett térdre, de nem volt mit kihánynia. Meg sem tudta volna mondani, mikor evett utoljára. Az utóbbi napok összefolytak előtte, csupán néhány villanás, a félelem és a fájdalom maradt meg. Nem kellene sírnia, tudta, hogy senki, egyetlen halott sem érdemli meg, hogy elsirassa őt. Senki sem segített rajta, senki sem nyújtott neki segítő kezet. Hagyták, hogy azt tegyen vele, amit csak akar. Hosszú éveken keresztül. Mégis folytak a könnyei, végig gördültek az arcán, hogy aztán sötét foltokat hagyjanak a hamuban.
Fogalma sem volt, mennyi ideig ült ott, míg lecsillapodott. Míg minden benne kavargó érzelem, a fájdalom, a harag, a bizonytalanság és a félelem önmagától szerte foszlott. Nem maradt benne semmi, csupán a tompán verdeső szíve hangjai. Nem értette mi történt vele, nem tudta, mit csinált, csupán annyit suttogott neki a józan esze, hogy el kell tűnnie innen. Átvette az irányítást a teste felett. Bár még mindig nem tudta abbahagyni a remegést, felállt és lábnyomokat hagyva a hamuban elindult, hogy megkeresse, ami a szobájából maradt. Bár csak nagy kedvességgel lehetett azt szobának nevezni, inkább volt egy kis odú a pince egyik részén. Úgy tűnt a tűz ide nem jutott el, vagy nem is akart. A dolgai, a ruhái érintetlenül pihentek a kis helyiségben. Nem gondolkodott, nem is akart miközben felöltözött és összeszedte a ruháit és a legfontosabb tárgyait egy zsákba. Öntudatlanul cselekedett. Az agya mélyen elzárta a rossz emlékeket, a fájdalomban átsírt éjszakákat, a fantomfájdalmak tompa lüktetését és az érzések kuszaságát. Gondolatok és érzések nélkül cselekedett. Durva szövésű ruhája éles fájdalmat okozott neki. Kegyetlenül dörzsölte a hátán lévő sebeket, de nem törődött vele. Keze reszketett és fájdalom mart a talpába, amikor felhúzta a csizmadiától lopott cipőt. Fogalma sem volt, mikor simult utoljára bőr a lábára, egészen elszokott tőle. Végül felkapta a zsákját, övére tűzte a kést, amit még a konyhából emelt el hónapokkal ezelőtt, majd kezébe vette a kis erszényét. Aranyérmék csördültek össze benne. Ujjai szorosan markolták a durva erszényt. Az évek alatt összegyűjtött és jól eldugott pénze feküdt a tenyerében. Ezért dolgozott ennyit, ezért tűrt el mindent, még azt is hogy a megbeszéltnél sokkal kevesebbet adjanak neki, amikor valakinél dolgozott. Ezért tűrte szótlanul a veréseket. Hogy egy nap elmenekülhessen. Hogy soha többé ne nézzen vissza. Most pedig eljött az a nap. Tudta, hogy rejlik annyi a markában, hogy hajóra szállhasson utasként és elhajózzon a Azur tengeren egy új világba. Egy jobb világba.
Nem nézett semerre amikor elindult. Csupán a lába alatt elterülő hamura, amely megőrizte pár percig a lábainak a nyomát, hogy aztán a szél elsodorja, mintha sosem járt volna ott. Már nem világítottak a tüzek. Sötétség és hideg borult az elpusztult falura. Isa élete pedig véglegesen megváltozott.  
* * *
Gab összerándult, amikor felriadt. Felkapta a fejét, mire fájdalom nyilallt a nyakába és a vállába. Percekig kellett pislognia mire rájött hol is van. A könyvtár egyik asztalánál, a könyvre borulva nyomta el az álom. Fáradtan megdörzsölte a szemét, de nem lett sokkal éberebb tőle. Már azt sem tudta volna megmondani, miről is olvasott. Újra a lapokra nézett, de alig pár sor olvasása után máshova vándorolt a pillantása. Csak bámulta a betűző napfényben táncoló porszemeket. Figyelte a táncukat, ahogy kergették, pörgették egymást, majd azt, ahogy megpihennek a könyvek, az asztalok vagy a szekrények szélén. A napfény nem csak a porszemeket táncoltatta, de végigsimított a polcok szélén, megcirógatta a könyvek arany gerincét, akik mintha ettől életre keltek volna. Gab belélegezte a könyvtár jellegzetes illatát. A fának, a könyvek lapjainak, a tintának és magának a régiségnek a megfogalmazhatatlan, de szíveket megdobogtató illata kúszott az orrába. Megtöltötte a szívét melegséggel, nyugalommal és tudásvággyal. Ezért szeretett könyvtárba járni és könyveket olvasni. Valami olyan megfogalmazhatatlan érzéssel töltötték fel és ölelték át, amit nem lehetett semmi máshoz hasonlítani. Ezt csak érezni lehetett és mint egy függő újra és újra kereste.
Most azonban még a könyvtár sem tudta lecsillapítani nyugtalan lelkét és nem tudott válasszal sem szolgálni. Fáradtan dőlt hátra és csukta be a könyvet, mert tudta, hogy úgysem lesz a segítségére. Olyan mélyről jövő leküzdhetetlennek látszó fáradtság uralkodott rajta, amiről nem hitte, hogy valaha is le fogja tudni győzni. Hetek óta nem aludt, csupán néhány órát, ami meg is látszott rajta. Ideges volt, feszült, nyugtalan. Nem találta a helyét sem a kastélyban, sem a kertben, se a könyvtárban. Nem enyhítette a bizonytalanságát az ereje, ami mindig körüllengte, mégsem érezte az övének. Magányosnak érezte magát, mindegy ki, vagy hányan voltak mellette. Az agya csak egy dolog körül tudott forogni éjjel és nappal. Az ismeretlen lélek körül, aki már hetek óta a fülébe suttog a legváratlanabb pillanatokban. Főként abban a pár órában, amikor aludni tudott. Már-már szinte kézzel fogható volt a jelenléte, a hangja egyre hangosabbá és érthetőbbé vált. Mégsem tudta megragadni. Nem tudta kideríteni kicsoda ez a lélek és azt sem, hogy igazából mit akar tőle. Vagy nem szólt semmit, csak ismeretlen helyeket, városokat mutatott neki, vagy mindig ugyanazt mondta. Hogy feladata van és keresse meg. Ő pedig a megszállottjává vált. Nem tudott megszabadulni tőle, nem tudta figyelmen kívül hagyni. Csak kereste és kereste. Remélte, hogy valahol rábukkan, de hiába kutatta át a víz királynőjének, Rinának és most a nap királyának a könyvtárát nem talált semmit. Vakon tapogatózott egy feneketlen mélységben, ahol még egy gyenge kötél vagy fénysugár sem mutatott neki utat. Egyedül volt és magányosnak érezte magát. Mégsem tudta elmondani senkinek, mit is keres igazából, pedig tudta, hogy a többiek nagyon aggódnak érte és hogy már a feladatait sem látja el. Mégsem tudott szabadulni.
- Neked dolgod van, Gabriel. Keress tovább és meglelsz engem. Szükségem van rád – suttogta a már jól ismert hang a fülébe. Gab megborzongott, mikor úgy érezte valaki végigsimított a haján és a nyakán. Ám amikor hátrafordult nem állt mögötte senki. Csak a mondatok visszahangoztak a fülében és a friss, eső utáni levegő illatát érezte. Mint mindig.
- De nem talállak – suttogta Gab. – Segíts nekem! – De most is, mint már oly sokszor csak a csend volt a válasz. Nem tudta, hogy nem akar vagy nem tud neki válaszolni. „De hogy keressem meg, ha még ő maga sem tudja hol van?” Néha szeretett volna kiabálni, törni, zúzni tehetetlenségében, de ez nem vallott volna rá. Nem ő volt a vad és a hirtelen haragú, hanem Mac. Tudta, hogy ha hagyná, hogy elragadják az indulatok és olyanná válna, mint az ikertestvére, akkor csak még jobban megijesztené a többieket. Így is látta Rina és Sunny szemében az aggodalmat, látta, hogy Mac is furcsa pillantásokat vet rá. Mégsem magyarázta meg nekik. Nem tudta, hogyan tegye és érezte, hogy ezt egyedül kell megcsinálnia. Eddig mindig mindent a testvérével vagy a csapattal együtt csinált. Ezt most egyedül kell megoldania. Ez csak is az ő feladata. Remélte, hogy ez talán célt ad az életének és végre megleli nem csak önmagát, de szunnyadó erejét is.
Nyögve felállt, kinyújtóztatta a mozdulatlanságtól elzsibbadt tagjait és az ablakhoz sétált. Kipillantott a napfényben fürdő kertre. Alig, hogy odalépett, az ablakot recsegve ropogva elfutotta a jég. A homályossá vált üvegen túl megjelent egy apró női kéz.
- Találj rám! – kérte a hang. Gab remegő kézzel nyúlt oda, hogy a női tenyérhez illessze az övét. Kezébe belemart a hideg, bőrébe jégszilánkok fúródtak, pedig ez nem történhetett volna meg. Mégis érezte a fagyot és a jégbe zárt lelket.
- Megtalállak. Ígérem.

2017. február 10., péntek

MEGJELENT - Négy Őselem - Lángolás

Kedves olvasók! 

Legnagyobb örömömre, megjelent az egyik regényem a Colorcom kiadó gondozásában :) Ahhoz, hogy új megjelenés legyen el kéne fogyni bizonyos példányszámnak :) Így remélem rendelni fogtok :) Gyö-nyörű, higyjetek nekem ;)


Négy Őselem - Lángolás

A föld… szilárd, mozdíthatatlan, kitartó
A levegő… játékos, mókás, tiszta,
A víz… hideg, komoly, mélyen érző
A tűz… energikus, szenvedélyes, makacs

Él a négy őselem ezen a Földön… 

Négy fiatal kapta meg azt az átkot, - vagy áldást -, hogy a négy őselem szelleme a testüket használja, hogy a démonokat távol tartsák az élőktől. 

Nem könnyű feladat egyikük számára sem.

Eveline sose hitt másban, csakis önmagában. Megvolt a saját élete, a tervei és az álmai… Ám egy nap az egész rendszer összeomlott. Történt valami, ami felélesztette a testében mélyen szunnyadó, ősi erőt: a tüzet… Ő volt a Tűz leánya.





Itt megrendelhetitek!

2016. december 10., szombat

Karácsonyi nyereményjáték!


Karácsonyi Nyereményjáték!
Ajándékcsomag tele meglepetéssel!
Nincs más dolgotok, mint:
1. Lájkolni az oldalam! (ha még nem tetted meg) https://www.facebook.com/sophietaylorhivatalosoldala/
2. Megosztani a nyereményjáték képét!
3. Írd meg nekem kommentben melyik történetemet szereted a legjobban!
Jelentkezés: december 17 éjfél
Sorsolás: 2016. december 18.
Játsz velem, hogy a fa alatt egy meglepi csomag is csücsülhessen!
(Kérlek mindenképpen tegyétek nyilvánossá a megosztást, hogy én is lássam )


A csomag sok apró dolgot fog tartalmazni :) Csokik, könyvjelzők, beleolvasók :) 

2016. augusztus 19., péntek

WHO ARE YOU? — AVAGY KAMPÁNY MINDENKIÉRT

Who are you?
— avagy kampány mindenkiért

Ember vagyok. Te is ember vagy. Mégis elválaszt minket valami. A bőrszín, a szemszín, a vallás, a nem, hogy kit szeretünk, hogy hol lakunk, hogy milyen nyelvet beszélünk, és hogy hogyan nézünk ki.
Annyi táblával, címkével látjuk el a körülöttünk lévő embereket. Buzi, leszbikus, kövér, sovány, keresztény, muszlim, néger, szőke, transznemű, biszex, és sorolhatom, soha nem lesz vége.
És lássuk, mi is ezekkel a baj.
A bőrszínről valaki tehet? Hogy hogyan születik, megválaszthatja az ember magának? Hogy milyen géneket örököl, azellen tehet valamit? Hát nem. Mégis ferde szemmel nézünk a barna bőrű emberekre, vagy pont fordítva, a fehérekre.
Tehet arról valaki, ha alkatilag is ducibb, mint az átlag, vagy pont, hogy soványabb? Ha ezt örökölte, olyan marad. Sírhat át éjszakákat amiatt, ahogy a többi ember őt hívja, próbálkozhat mindennel. Gének, betegség, vagy megszokás, és olyan marad. Jó megkeseríteni valakinek az életét?
Mindenki választhatja magának a vallását? Nem. Valaki beleszületik, és úgy nő fel, hogy neki az a normális. De valaki önként veszi fel. Miért bántjuk a másikat a hite miatt? Hogy Isten nincsen, és ha van, mégis ki az? Miért nem bírunk fejet hajtani a másik gondolatai előtt? Jobb lesz nekünk, ha kiirtunk más vallásokat? Nem…
Megválaszthatja valaki azt, hogy milyen lesz a nemi beállítottsága? Nem. És annyi embert bántunk emiatt, ha csak megfogják egymás kezét. Pedig az ő szemükben mi vagyunk a “mások”,miért nem bírjuk legalább elviselni, ha két ember, nem számít a nem, szeretik egymást? Talán nekünk rosszabb lesz, ha ők szabadon élhetnek, ahogy a “normális” ember? Nem, egyáltalán nem. Miért tiltjuk, miért utáljuk, miért nem fogadjuk el?
Miért bántunk embereket a véleményük miatt? Ha van egy gondolatunk, miért akarjuk azt másra is ráerőszakolni, miért nem tartjuk meg magunknak? Miért bántjuk a másikat, ha ő kinyílvánítja az álláspontját valamiről, miért torkoljuk le azért, ha őszinte, és miért haragszunk rá, ha nem egyezik a gondolkodásmódunk?

“Annyi mindent adunk másnak.
Kis címkéket, mi jellemez,
És elítélnek, hogyha más vagy.
A kérdés: milyen élet ez?
Fekete, fehér, ha a bőrszín más,
S ha a szem formája különbözik,
Mindenkinek egy címke a társ,
Míg szíve két darabba törik.
Nem engedik, hogy szeresd azt,
Aki igazi, ki neked a nagy Ő,
Máshogy kezelnek s nem ad vigaszt,
Ha több is szenved, hisz nem ez a fő.
Férfi nem csókolhat férfit,
Nő nem foghatja nő kezét,
S van ki ezért várja a végit
Majd örök álomra hajtja fejét.
Ha kövér, ha sovány, egyre megy:
Túl ez, túl az, túl amaz,
Kis címkékből már van vagy egy hegy,
S nem válasz az, hogy: ő kamasz.
Hiányzik lába, vagy keze,
Ő már azonnal másmilyen,
És nem számít az, ha van esze,
Vagy szíve a nagy. Ez nem ilyen…
Ha van, ki nem oly, mint az átlag,
Vagy ha kitűnik egy dolog miatt,
Bántják. És akik nem bátrak,
Összerogynak a súly alatt.
Kérdem én: miért fáj,
Ha valaki ezt vagy azt szeret,
Csak megyünk, mint egy igazi nyáj,
Mások előtt nem hajtva fejet.
Fáj az, ha ő más mint te,
Címkékkel, szavakkal illeted,
Mert már te is rettegsz szinte,
Hogy bemocskolod az ingedet:
Te is más vagy. Mindenki az.”
— Kónya Zsuzsi

Író vagy? Írd meg. Művész vagy? Fesd meg. Énekelsz? Dalold el. Költő vagy? Öntsd sorokba.
Mit? Hogy te mit gondolsz.
Kampányolj. Mindenkiért.
Ha szeretnél csatlakozni a kampányunkhoz, te is írj blogodra egy bejegyzést Kampány Mindenkiért címmel. A szöveg alá linkeld a miénket, az eredeti bejegyzést, mi pedig kitesszük a te blogod, mint csatlakozott bloggerek.
Terjesszük el ezt, mutassuk meg, hogy NEM BŰN ÖNMAGADNAK LENNI.

http://kaveszunet-andi-zsuzsi.blogspot.hu/

2016. február 24., szerda

Ti kérdeztétek :)

 Sziasztok olvasók :)

Tudom iszonyú régen frissítettem, de kissé kaotikus az életem, nincs időm, se kedvem írni és egyszerűen nincs mit felraknom :/ Régebbi részleteket nem akarok mert már nem azon a szinten vagyok mint akkor. 
Bár lehet itt is csinálok hasonlót mint a facebook oldalamon :) Minden érdemesnek tartott történetemnek tartanék egy hetet, ami csak róla szólna :) Lennének részletek, kritikák róla, borítók amik készültek hozzájuk és minden ilyesmi :) Persze ha ti is szeretnétek :) Erről indítottam is egy szavazást :)

És most jöjjön az, amiért ez a poszt megszületett :) 
Amikor facebookon megláttam a Könyvmarketing csoportban a kezdeményezést, hogy a többi író kérdéseket tehet fel amatőr íróknak úgy gondoltam belevágok a dologba :) Veszteni nem veszíthetek vele :) 
Szóval eljött az én napom és a csoport tagjai kérdeztek tőlem :) 
Íme hát a kérdések és a válaszaim :)

Az alapkérdések:
- mondj magadról pár szót,

  Bevallom ezt a részt nagyon utálom, bárki is kéri ezt :D Nem szeretek magamról beszélni :) Ezt leginkább az önbizalom hiányomra vezethető vissza, hiszen nem tartom magam annyira érdekesnek, hogy hosszan kellene beszélnem magamról. De mivel muszáj... :) Szóval 23 éves vagyok, a Pannon Egyetemen szereztem Magyar alapszak és színháztörténet szakos diplomát, jelenleg a nyelvvizsgával küzdök, hogy végre hivatalos legyen. 14 éves korom óta írok, ami először csak poénnak indult (a barátnőmmel irtunk anno egy paródiát, aminek igazából komoly mondanivalója nem volt, csak a saját szórakoztatásunkra készült - de tegyük hozzá ez a kis történetecske a mai napig elkíséri az életünk és sokszor még mindig bővítjük :) ) végül nagyon fontossá vált a számomra. 18 éves koromban jelent meg a Rémálomember című krimim a Novum kiadónál. 2014-ben pedig a Meridiánok antológiában jelent meg egy novellám. Diszlexiásként és diszgráfiásként nekem az írás nem csak az érzelmeim kifejezése, de egy bizonyítási lehetőség is. Meg tudom csinálni és ha én meg tudom más is képes rá. Nem mondom, hogy hibátlanul írok, fogalmazok, mert sajnos nem így van, de az írás segítségével nagyon sokat fejlődtem. Be akarok bizonyítani, hogy nem kell félni a szavaktól egy diszlexiásnak sem. Hmm azt hiszem röviden ennyi :) 
- beszélj a (leendő) könyve(i)dről 

   Nem is tudom melyikkel kezdjem... három olyan regényem van, amik tényleg komolyabb alkotások és sokkal jobbak lettek, mint vártam. Az első a Négy Őselem 1 - Lángolás című urban fantasym, ami a Maxim kiadónál vár válaszra. Az első elbírálás pozitív lett, így reménykedem. Ez egy Párizsban játszódó fantasy, ahol a négy őselem megtestesítői egymásra találnak, együtt harcolnak a démonokkal, a sátánnal, Lilith-el (a sátán lányával) és Nathaniellel, aki a sátán szolgálója, de még lesznek vele kapcsolatban meglepetések. A történet középpontjában Eve áll, aki a tüzet örökölte erőnek és megtudjuk hogyan fogadja el magát és az erejét. 
A második a Suttogó szél 1. - Lovászlány, ami szintén a Maximnál várakozik döntésre. Ezt igazából a krimi kategóriájába sorolnám vagy young adultnak. A történet Annie-ről szól, aki megkapja álmai állását egy lovardában, de ezzel felforgatja a munkaadója életét. Az érkezése felgyorsít bizonyos eseményeket, amik már régóta készülődnek a felszín alatt. 
A harmadik pedig a most íródó regényem a Szeress engem!, ahol próbálgatom a saját határaim hiszen ez egy saját világú fantasy. Soha nem írtam még ilyet, így még én sem tudom mi sül ki belőle, de a pozitív visszajelzések azt mutatják jó úton járok :) A történet főszereplője Rina, minden köré épül majd és fő kérdés körré alakul majd a szerelem, egymás elfogadása, jó és rossz tulajdonságai. 
és
- ossz meg a többiekkel pontosan egy, marketinggel vagy könyvkiadással, könyvírással kapcsolatos tapasztalatot.

   Hmm nehéz kérdés, könyvkiadással kapcsolatban nem nagyon vannak tapasztalataim. A magánkiadásom után azzal kapcsolatban elég nagyok a fenn tartásaim, ezért is nem adattam ki már jó ideje regényt. Nem szeretnék újra hasonlóba esni mint akkor, ezért gondolkodom nagyobb kiadókba. Mondjuk az tény hogy egy nagyobb kiadó mint a Maxim sokáig várakoztat mire választ ad, de remélem hogy legalább el is olvassák amit kiadnak. Nem mondom, hogy más ne adjon ki magánban, de szerintem, ha csak nem hibátlan munkát adsz ki a kezedből, ezek nagyban befolyásolják a későbbi karriered. Én azt mondom ami nem érett meg, egy nagyon kiadóhoz, az maradjon a fiókban.

 Miért Szofi? És mi a Novumos tapasztalatod?
A válasz egyszerű: a nevem angolul :) Ez igazából érzés alapján jött. Egyszer szembe találkoztam vele és amikor meghallottam éreztem, hogy ez a név hozzám tartozik :) Azóta használom és a barátnőim is így hívnak. 
A Novummal sajnos rosszak a tapasztalataim. Nem azt kaptam amit ígértek, sokszor bánom, hogy beleugrottunk annak idején ebbe, de már nem lehet mit csinálni. Szerencsére a szerződésem már lejárt. De a legnagyobb baj, az volt velük, hogy a regényemet nem lehetett rendelni, és a reklámmal sem foglalkoztak, pedig szerepelt a szerződésben. Sajnos sokan estek ebbe a csapdába, de nem lehetett jogi útra terelni a dolgot. Az biztos, hogy most már nem nem írnám alá a szerződést.

Sylvia River Kedves Szofi! Mik a kedvenc olvasmányaid? Milyen módszerrel írsz (nagyon tervezett, vagy inkább ösztönös)?
A kedvenc olvasmányra nagyon nehéz válaszolni, igazából bármi válhat kedvenccé, ha az valamilyen módon  megfog. Egyetemen is találtam kedvencet a kötelezők között pedig nem gondoltam volna. Szeretem ha egy könyvnek van lendülete, ha érdekes, izgalmas, pörög a cselekmény, szeretem ha valahol mélyen szép, okos gondolatokat fogalmaz meg, és ha olvastatja magát. Előbb tudnék kedvenc írót mondani: Vavya Fable, nagyon nagy szerelem, szinte minden könyve megvan; Böszörményi Gyula, akinek imádom az új krimi sorozatát és szeretem a stílusát; J.R. Ward, akinek szintén imádom a stílusát és nagyon szépen mutatja be az érzelmeket és a gondolatokat. Shakespeare egyértelműen nagyon szerelemmé vált, ennek több oka is van :) És a kellemes csalódás az egyetemen Choderlos de Laclos: Veszedelmes viszonyok volt :)
Egyáltalán nem tervezek előre, vagyis amit igen azt csak fejbe, nem írok le semmit :) Minden ösztönös, úgy és akkor írok, amikor megérik a fejemben és ahogy éppen jön :) Sokszor változik az eredeti terv ahogy jönnek az új ötletek.


Havasiné K. Eszter Nagyon szép a blogod háttérképe ill.a borító is amit felraktál. Honnan szerzed ezeket a képeket?
Igazából nem az én művem :) Deviantartról van :)
 
Gábor Gebei Szia. Mi, vagy ki volt rád hatással, ami elindított téged az alkotás útján? Van valami szertartásod, szokásod írás közben?
 Igazából semmi eget rengető hatás nem volt :) A legelső kitalált történet poénnak indult a barátnőmmel, semmit sem akartunk tőle, először még leírni sem, csak egy jót nevetni. Aztán mégis elkezdtünk leírni. Aztán jött, hogy van egy saját elképzelésem, egy másik történet és egy unalmas órán elkezdtem leírni. Nem gondoltam, hogy ez komollyá válik. Nem gondoltam, hogy ezekből később regények/sorozatok lesznek. :) Később persze jöttek írói példaképek, de igazi kezdő lökés nem volt :)
Hmm, azt hiszem nincs szokásom. Talán annyi, hogy előtte mindig átolvasom, amit eddig írtam, de ez azt hiszem mindenkinél így van. Meg, hogy általában szól valami a háttérben, de érdekes módon a zenét nem nagyon szeretem. Inkább filmet, sorozatot, musicalt "nézek" :)
Richárd Rácz A szereplőidet kitalált tulajdonságokkal vértezed fel, vagy valós emberekről formálod?
Hmm érdekes kérdés... Vannak bizonyos visszatérő dolgok, amik fontosak ilyen a barátság és a hűség, amit saját magam is megtapasztalok, de nem mondanám, hogy mintázom őket valakikről. Azt nem mondom, hogy érzelmi alapon és anélkül, hogy észrevenném nem ültetek át a karaktereimbe a körülöttem lévőkből  tulajdonságokat. De tudatosan nem mintázok senkiről, még magamról sem :) 

Ajándék Szabó Mi volt az alapgondolata a Szeress engem megalkotásának. (Szeretem a blogodat, csak ritkán frissül.)
Nos, a történet maga egy zenéből született, ha jól emlékszem épp utaztam valahova és csak úgy becsapott. Aztán ahogy fogalmazódott, alakult bennem az jutott eszembe, hogy fantasyt sokan írnak, saját világú fantasyt is, de talán senki sem írt olyanról ahol a szerelem, szeretet áll a középpontban. (Vagy csak én nem találkoztam még vele) 

A többiek posztjai :) 
Spirál
https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=978847482151018&id=778930572142711
A "lélekbúvár" őszinte válaszai: Könyvről, írásról, marketingről
http://eva-horvath.blogspot.hu/…/a-lelekbuvar-oszinte-valas…
# Szelencekérdezzfelelek - Te klaviatúrakoptató, már megint gépelsz?
Szelencekérdezzfelelek
http://szelencetitkok.blogspot.hu/…/szelencekerdezzfelelek-…
Nagy-Rakita Melinda –rame-
Mai író - játék – Bemutatkozás
http://ramekilitanda.blog.hu/
Novelláim
Amikor az írót faggatják
http://azeletnovellai.blogspot.hu/…/amikor-az-irot-faggatja…
A mai író játéka - nem gyerekjáték
http://vegtelenmezokvandora.blogspot.hu/…/a-mai-iro-jateka-…
A virtuális kerekasztal lovagnői
http://a-betuk-titokzatos-vilaga.webnode.hu/…/a-virtualis-…/
Mentés másként - avagy bemutatkozás író módra
http://dorifiokja.blog.hu/…/mentes_maskent_avagy_bemutatkoz…
Amikor akasztják a Hóhért, avagy ti kérdeztetek
https://dianalandry73.wordpress.com/…/amikor-akasztjak-a-h…/
Kereszt marketing
https://kocsisnagynoemi.wordpress.com/…/…/kereszt-marketing/
ÍRÓK HA KÉRDEZNEK - ÉN VÁLASZOLOK
http://szívtitkok.blogspot.hu/…/irok-ha-kerdeznek-en…
Q and A - Kérdés-Válasz bemutatkozás a Könyvmarketing csoport szervezésében:
https://www.facebook.com/adastrakonyvek/posts/936350069746915
Sylvia River Írói Oldala - Reményhajsza könyvsorozat
http://sylvia-river.blogspot.hu/…/02/kerdezz-en-felelek.html
Rácz Richárd
https://rrblind.wordpress.com/2016/02/23/kerdesek-toletek-valaszok-nektek/#more-260


2015. december 22., kedd

Boldog Karácsonyt :)

Kedves Olvasóim :)

Tudom, megint nagyon eltűntem, de családi problémák miatt nagyon lassan haladok a 4. fejezettel, nincs se kedvem, se energiám írni. Munka mellett még nehezebben haladok, mert munkaidőben nem nagyon van szabad percem, otthon meg már nincs kedvem géphez ülni 8 óra monitor előtt ülés után.
De talán a két ünnep között és talán jövőre több időm lesz :) Reménykedjünk, hogy sikerült :)

Addig is BOLDOG, BÉKÉS, SZERETETBEN GAZDAG KARÁCSONYT kívánok nektek :) Legyen sok minden a fa alatt, kapjatok meglepetések és örüljetek mindegyiknek :)


És ajándékként részlet a 4. fejezetből :)

"- Köszöntöm Önöket a Sötétség városában – szakította félbe az öreg hangja Rina gondolatait. A lány felpillantott, mivel egészen eddig a csizmáját bámulta és igyekezett lenyugodni. Most pedig egy szívbemarkolóan szomorú táj tárult a szeme elé. Egy sziklaszirt szélén álltak, pár méterre alattuk, pedig ott volt a Sötétség Városa. Különböző nagyságú, díszítésű házak épültek szorosan egymáshoz préselődve. Olyan volt, mintha az összes királyságból összegyűjtötték volna a házakat, hogy mindet egy helyre tegyék. Keskeny utcák futották a házak között, az ajtók és az ablakok szorosan bezárva. A város szélén elhagyatott házak sorakoztak, néhány vagy teljesen, vagy félig összedőlt, betört ablakain megcsillant a gyenge holdfény. Rina egy pillanatra összezavarodott, hogy a föld alatt hogyan süthet a hold, amikor észrevette a város körüli erdőt. Beszélt hozzá. Rájött, hogy már nem a föld alatt vannak, csak az erdő egy másik részén. Hideg szél futott végig a házak között, csupán az ő susogását lehetett hallani. Síri csönd terült el a völgyön.
- Itt nem is laknak emberek? – kérdezte Seth.
- De, laknak – felelte a férfi szűkszavúan.
Rina tekintete messzebbre tévedt, átsuhant a város felett, és megpillantotta a kastélyt. Bár jóval az erdő fölé magasodott, biztos volt benne, hogy nem látta égbe nyúló tornyait a falnál. Fekete köd gomolygott a vékony, tűhegyes, szédítően magas tornyok között. A legmagasabbnak a tetejét nem is látta, olyan magasra tört, legfelső ablakai a felhőkbe burkolóztak. Még olyan messziről is látszott, hogy csak fekete követ használtak az építésére, egyetlen más színt sem lehetett felfedezni rajta. A kastély komorsága az egész környékre rányomta a sötét hangulatot.
- Mi szükség a katonákra? Tudtom szerint vendégként jöttünk ide. – Seth hangjára Rina elszakadt a szomorú tájtól és ránézett. Nem messze tőlük, öt talpig feketébe öltözött, kardokkal és tőrökkel felfegyverkezett személy várakozott. Nem lehetett megmondani melyikük nő és melyikük férfi, ugyanis a fejüket és az arcukat fekete sálba burkolták, csupán a szemük látszott ki. De az sem segített a megkülönböztetésükben. Mindegyikük szürke szeme volt, ami közömbösen meredt rájuk, semmilyen érzelmet nem lehetett látni bennük.
- A katonák a folyosót őrzik, akik pedig elkísérnek minket, az Önök biztonságára ügyelnek – felelte a férfi. Rina tekintete végig siklott a katonákon, majd megállapodott a kísérőjükön.
- Szükség lehet rájuk? – nézett a férfi szürke szemébe, ami ugyanolyan közömbösön nézett rá, mint a többieké. Semmi féle érzelmet nem lehetett felfedezni benne.
- Sosem lehet tudni – felelte a férfi, és még mielőtt Rina újabb kérdést tehetett volna fel, elindult a keskeny ösvényen lefelé. – Kérem, jöjjenek.
Rina és Seth összenézett és mind a ketten ugyanarra gondoltak. Érdemes lenne-e megfordulni, visszamenni a folyosón, szembe szállni az őrökkel és imádkozni, hogy élve kijussanak? Seth végül felsóhajtott és megrázta a fejét. Ugyanarra jutottak. Nincs fegyverük, a varázserejük kevés, vagy használhatatlan és túl erőben vannak. A biztos halállal kelnének táncra, ha megfordulnak.
Végül a kísérőjük után indultak." 

2015. október 30., péntek

Halloween vs. Mindenszentek - avagy vita az ünnepek körül!


Sziasztok olvasók! 

Mint tudjátok nem nagyon szoktam olyan bejegyzéseket megosztani, ami nem a történeteimhez kapcsolódik. Most mégis úgy érzem ki kell írnom magamból a véleményem.
Szerintem a kezdő képet látva rájöttük miről is lesz szó :D 

Biztos mindenki találkozott már azzal, hogy mit is kellene ünnepelnünk/ nem ünnepelnünk Magyarországon. A Halloween-re főleg ugranak az emberek, mert hogy mi Mindenszenteket ünneplünk és ez magyar ünnep, elvesztjük az identitásunkat, ha más nép ünnepét vesszük át és a többi... 

A legalapvetőbb tévedés, hogy a kettő nem egy és ugyanaz, sőt nem is egy napom van. 

Halloween Október 31. (vagyis mindenszentek előestéje)
Mindenszentek (ami mellesleg katolikus ünnep nem magyar...) November 1. 


Én úgy gondolom semmi baj azzal, ha valaki mind a kettőt tartja. Mindegyik teljesen mást ünnepel, más hagyományhoz kötődik. 

Egy kis történet mindegyikről, hogy jobban lássunk :) 


Halloween


A halloween eredete a római időkre nyúlik vissza, amikor a rómaiak elfoglalták a Brit-sziget jelentős részét. A római hódítások során Gallia integrálódott a Római Birodalomba, így a kelta kultúra ünnepeinek elemei kezdtek a római ünnepek hagyományaival összemosódni. A pogány kelta hagyományok közt szerepelt az őszi samhain ünnep, amit a kelta napisten tiszteletére rendeztek. Ekkor a mai Nagy-Britannia és Észak-Franciaország területén élő kelták megünnepelték a kelta újévet, amely október 31. éjszakájára esett, és megköszönték a napistennek, hogy a földet és a termést gazdaggá tette.
Úgy hitték, hogy ezen az éjszakán az elmúlt évben meghaltak lelkei összezavarhatják az élők életét, mivel a lelkek ezen az éjjelen vándorolnak a holtak birodalmába. Az emberek a szellemeknek ételt és állatot áldoztak, hogy megkönnyítsék vándorlásukat. A kereszténység elterjedésével később Halloweennek nevezett pogány kelta ünnep napjának éjszakája jelentette a sötétség kezdetét, mert a kelták úgy hitték, hogy a napisten Crom Cruachekkor a halál és a sötétség istenének fogságába kerül. Október 31-én, az újév előestéjén Samhain összehívta a halottakat, akik különböző formákban jelentek meg: rossz lelkek, gonosz állatok figuráit öltötték magukra. A kelta papok egy hegytetőn, a szent tölgy alatt gyülekeztek, tüzet gyújtottak és termény- és állatáldozatokat mutattak be, majd a tűz körül táncoltak. Reggel minden családnak adtak ebből a parázsból, hogy új tüzeket gyújthassanak velük, melyek elűzik a gonosz szellemeket és melegen tartják az otthonokat.
Az emberek állatbőröket vettek magukra és Crom Cruach bálványisten tiszteletére háromnapos ünnepet tartottak. Ez volt az ősi ünnep, melynek pogány szokásai keveredtek aztán más ünnepekkel. Amikor a rómaiak elfoglalták a kelta területeket, ők is megtartották a saját szokásaikat.

Halloween jelképei

A belsejében mécsessel világító töklámpás lett az idők folyamán a Halloween legfontosabb kelléke, illetve tradicionális szimbóluma. A faragott sütőtök először az aratási idényhez kapcsolódott, jóval azelőtt, hogy a Halloween jelképévé vált volna az Egyesült Államokban. A kivájt töklámpás angol elnevezése „Jack O'Lantern”, azaz „Lámpás Jack”.

A töklámpás legendája  

Egy ír legenda szerint nevét egy Jack O'Lantern nevű részeges kovácsról kapta. A legenda szerint egy szép napon odament a részeges Jackhez az ördög és hívta a pokolba, de előtte felajánlotta, hogy igyanak még meg egy italt. Jack azonban nem akart vele tartani, ezért hát furfangos cselt eszelt ki. A legenda sok egyéb változata is létezik az angolszász nyelvterületen, köztük Fukar Jack (Stingy Jack) története is, az öreg részeges kovácsról, aki szeretett mindenkit megtréfálni, de egyszer eladta a lelkét az ördögnek...
Ravasz módon megkérte, hogy válasszon egy almát az almafájáról, mire az ördög felmászott a fára. Jack tudta, hogy mitől fél az ördög, ezért a fa oldalára egy keresztet rajzolt. Az ördög nagyon megrettent a kereszttől és nem is mert lemászni, kénytelen volt a fa ágán kucorogni. Az ördög addig-addig egyezkedett a furfangos kováccsal, míg az megígértette vele, hogy ha leengedi a fáról, cserébe gondoskodik róla, hogy Jack (aki életében sok rosszat tett) ne kerüljön a pokolba. Jack ekkor megengedte hogy lemásszon a fáról az ördög - aki abban a pillanatban el is tűnt. Azonban amikor Jack meghalt, lelke a menny és a pokol között rekedt: a mennybe nem engedték be, mivel élete során sokat részegeskedett és bűnös módon élt, de az ördög sem akarta a pokolba befogadni, mert nagyon haragudott Jackre a régi csínye miatt. Jack arra kérte az ördögöt, hogy legalább egy kis fényt adjon neki, hogy megtalálja a visszautat az élők világába. Végül az ördög megszánta és egy örökké izzó fadarabot dobott Jacknek a pokol katlana alatt lobogó tűz parazsából, amit nyugtalan lelkének szánt. Az izzó parazsat Jack egy kivájt takarmányrépa (rutabaga, svéd karórépa) belsejébe tette világító lámpásnak, s azóta lelke ennek a takarmányrépa-lámpácskának a fényénél keresi megnyugvását.
A legenda egy másik ismert változata szerint amikor az ördög el akarta vinni a pokolba a részeges kovácsot, Jack csele az volt, hogy meggyőzte az ördögöt, hogy változtassa magát pénzérmévé, mellyel fizetheti az italukat a kocsmában. Az ördög úgy is tett, Jack azonban a pénzt zsebre tette egy ezüst kereszt mellé, mely megakadályozta, hogy az ördög visszaváltozzon eredeti alakjába.
Az ír néphagyományt követő Amerikában a legendában eredetileg szereplő takarmányrépát a narancssárga színű, Amerikában őshonos, látványosabb, könnyen vigyorgósra kivájható sütőtök növény váltotta fel.

A kelták úgy tartották, hogy ezen a napon a tér és idő szabályai érvényüket vesztik. 
Az egyik magyarázat szerint azok a lelkek, akik az elmúlt év során veszítették el testüket (értsd: meghaltak), ezen a napon visszatérnek, hogy új testet találjanak maguknak, s ebben új életet kezdjenek. Az élők viszont nem szeretnék, hogy szellemek költözzenek beléjük, ezért ezen az éjszakán mindent megtesznek a szellemek távoltartása érdekében. Így aztán otthonaikban kioltották a tüzet, hogy a szellemeknek ne legyen kedvük behatolni a hideg, sötét házakba, ők maguk pedig kísérteties ruhákat öltöttek magukra, és nagy zajjal parádéztak föl és alá, hogy ezzel elijesszék a testekre vadászó lelkeket. Egy másik magyarázat szerint a tüzeket azért oltották ki, hogy majd a közös tűzből - a druidák Usinachban égő tüzéből - újragyújtsák őket. Egy harmadik változat a nyilvános tűzrakást az emberáldozattal hozza kapcsolatba. E szerint ilyenkor vetették máglyára azokat, akiket - feltevésük szerint - már megszálltak a szellemek. A Halloweennek van egy szélesebb kultúrkört érintő értelmezése is. Ez pedig a boszorkányhithez kapcsolódik. A boszorkánysághoz ugyanis hozzátartoznak a nagy beavató szertartások, a boszorkányszombatok intézménye. Ebből az eseményből évente négyet tartottak meg, minden évszakban egyet-egyet. Egyet Gyertyaszentelő idején, egyet májusban (ez volt a Walpurgis-éj), augusztusban tartották Lammas szertartását, végül pedig Halloweent. Szóval elég katyvaszos nap ez: keverednek benne kelta, germán pogány elemek, ott bujkál benne egy kis római komponens is (a rómaiak a keltáktól átvették ezt a napot, kétségtelen, hogy már emberáldozattól mentesen), és végül ott a katolikus hagyomány.
Még nagyon sokat lehetne írni erről a hagyományról, de akkor több oldalra rúgna a bejegyzés :) Úgy hiszem ezekből értjük az alapokat.


Mindenszentek /Halottak napja


A mindenszentek vagy mindenszentek napja (röviden mindszent; latinul Festum Omnium Sanctorum) az üdvözült lelkek emléknapja, melyet a katolikus keresztény világ november 1-jén ünnepel.
Az ünnep 741-ben, III. Gergely pápa idején jelent meg először a megemlékezés napjaként. Jámbor Lajos frank császár 835-ben IV. Gergely pápa engedélyével már hivatalosan is elismerte az új ünnepet. Egyetemes ünneppéIV. Gergely pápa tette 844-ben. A katolikus és az ortodox keresztény egyházak ünnepe Magyarországon 2000-től újra munkaszüneti nap.
Nem tévesztendő össze a halottak napjával, egyháztanilag a szenvedő Egyház (latinul ecclesia patiens) ünnepével, amit 998 óta tart meg az egyház a következő napon, november 2-án az elhunyt, de az üdvösséget még el nem nyert, a tisztítótűzben lévő hívekért. Szent Odiló clunyi bencés apát 998-ban vezette be emléknapként. Később a bencés renden kívül is ünnepnappá vált, és a 14. század elejétől a katolikus egyház egésze átvette. Estéjét a halottak estéjének (halottak vigíliájának)  is nevezik, ilyenkor sok helyen hosszan, akár 1-2 órán át szólnak a harangok a halottak emlékezetére. A Mindenszentek ünnepe a katolikus keresztény egyház saját ünnepe, ami a történelem folyamán összekapcsolódott az ősszel tartott ősi kelta Samhain pogány ünneppel is, amelyet azonban már az ókereszténység korában krisztianizáltak.
A keresztény közösségek a hetedik századtól kezdődően egyes helyeken elkezdtek ünnepet tartani az elhunyt valamennyi katolikus szent tiszteletére. Így a pogány halottakra emlékező ünnep Mindenszentek ünnepeként élt tovább.
Sok európai országban – köztük Magyarországon és valamennyi magyarlakta területen – szokás, hogy az emberek meglátogatják és rendbe teszik elhunyt hozzátartozóik sírját, virágot visznek és gyertyákat, mécseseket gyújtanak mindenszentek napján, illetve a halottak napján. A gyertya fénye az örök világosságot jelképezi, a katolikus egyház szertartása szerint a "temetők nagy keresztjénél", a "mindenki keresztjénél" elimádkozzák a mindenszentek litániáját, és megáldják az új síremlékeket. Magyarország egyes vidékein régebben harangoztattak is a család halottaiért. Magyarországon a sírok virágokkal és koszorúkkal való feldíszítése a 19. század elejétől terjedt el német katolikus hatásra.




Nos, most már talán kicsit jobban átlátjuk ezeket az ünnepeket. Teljesen más kultúrkörből származnak, vagyis teljesen máshogy állnak a világhoz és a halottakhoz.

Én nem hiszem hogy kevésbé lennénk magyarok ha a tartjuk a Halloweent. Azon kívül, hogy mindenkinek joga van olyan ünnepet tartani, amilyet akar, legyen az bármilyen nemzetiségű, csak felvilágosítás képpen Amerikában is tartanak a keresztények Mindenszentet.

A Mindenszentek Katolikus ünnep és nem magyar!

Nem hiszem, hogy attól mi rosszabbak vagyunk, hogy átveszünk egy olyan ünnepet, ami a boldogságról és a tényleges ünnepről szól. A mi ténylegesen magyar ünnepeink mind szomorúak, arról meg nem Amerika tehet, hogy a saját, vidám ünnepeinket (locsolkodás, farsang, stb.) elvesznek a köztudatból. Arról csak Mi tehetünk. Mi nem ápoljuk ezeket a hagyományokat.

Amikor valaki azzal jön, hogy milyen az, hogy valaki tartja a Halloween-t elmegy bulizni és másnaposan megy temetőt látogatni... Nos, kezdjük ott hogy Amerikában nem erről szól ez az ünnep. Ott gyerekek (ismétlem GYEREKEK) járják az utcákat beöltözve. Ott az egy este a gyerekeknek, fiataloknek hogy szórakozzanak és jól érezzék magukat. Amúgy is régen milyen jó családépítő program lehetett. Anyuka varja a jelmezt, apuka a gyerekekkel tököt farag. Együtt vannak és jól érzik magukat. Tény a mostani fiatalok nagyon rész az alkohollal is összekapcsolja, de aki Halloween-kor iszik, minden bulin iszik.

Amikor nálunk a gimiben volt Halloween-buli nem az ivásról szólt. Hanem arról, hogy a barátnőimmel, barátokkal felkerekedtünk és nekiálltunk jelmezt keresni vagy a régi ruháinkból összerakni egyet, hogy őrült dolgokat rajzoltunk az arcunkra, hogy úgy kisminkeltük magunkat, hogy sírtunk a nevetéstől. EGYÜTT VOLTUNK ÉS NEVETTÜNK. Jól éreztük magunkat és ez a lényeg, ez az ünnep most már erről szól.

És ha olyanok vagyunk (mert valaki nem ünnepli a Mindenszentet, amihez joga van) másnap kimentünk a temetőbe és gyertyát gyújtottunk. Csakhogy szerintem ezt nem csak egy nap kellene megtennünk. Minden nap emlékszünk azokra akik elmentek, hiszen szerettük őket.

A következő ami felidegesít ebben a vitában, hogy a Halloween csak bevételi forrásnak tekintik az üzletek és a pénzről szól. Kedveseim a Mindenszentek nem ugyanerről szól?! Gyertyát veszünk, virágot veszünk, koszorút veszünk és remélhetőleg mindenből a legdrágábbat, legnagyobbat, hogy megmutassuk mi megtehetjük. Ugyanúgy pénzforrás ez is, az is, felesleges ezen lovagolni.

Bocsánat, hogy ez egy ilyen kiakadós poszt lett, de már nagyon kiakaszt ez a sok vita  és jó leírni én mit gondolok :D És többször felmerül bennem a kérdés, mit szólnának az emberek a Mexikói Día de los Muertos-hoz, ha a Halloween-en ennyire kiakadnak :D


(A hagyományok szerint Mexikóban a halotti kultusz a kultúra és a mexikói élet szerves része. Ezért a Día de los Muertos, a halottak napja és a Día de los Fieles Difuntos, a mindenszentek napja harsány vidámsággal telik. A halál ábrázolása Mexikóban egyrészt barátságos, másrészt félelmetes, mint a Catrina, a vigyorgó, jól öltözött, kalapos csontvázfigura és a kaszát tartó, csuklyás – bár gyakran igen színesbe öltöztetett – Santa Muerte. A mexikói halottak napja vidám népünnepély. Sötétedés után a családtagok, rokonok, barátok fölkeresik a temetőben hozzátartozóik sírját, földíszítik az elhunyt fotóival, szentek képeivel, virágokkal, kedvenc ételeikkel, sok-sok mécsest gyújtanak és emellett gitároznak, énekelnek.)


Források:
- https://hu.wikipedia.org/wiki/Halloween
- http://angliaimagyarradio.com/a-halloween-torteneteeredete-es-hagyomanyai/
- https://hu.wikipedia.org/wiki/Mindenszentek
-http://mno.hu/szinesvilag/ahol-vidam-nepunnepely-a-halottak-napja-1192748